Lukács
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Orbán Viktor átadja a feldíszített semmit

2014.04.03. 00:36

Titkot árulok el: építészetről rettentő könnyű írni. Egyszerűen meg kell nézni, mi az adott épület funkciója, és ha a végeredmény megfelel a célnak, akkor lehet dicsérni, ha pedig nem, akkor jöhetnek a poénok és a fikázás. (Figyelem: nem sivár gyakorlatiasságról van szó, az esztétikának ugyanúgy köze van a funkcióhoz, ezért lehet fanyalogni például a Baross tér felújításán).

A fenti szempontok alapján viszont lehetetlen korrekt véleményt írni a Várkert Bazárról. Mert mi a girlandos, szép fekvésű épület funkciója? Park? Múzeum? Színház? Buda új városközpontja? Senki nem tudja. A kormányzati pr-szövegekben ugyan hemzsegnek a kiállítóhelyiségek, multifunkcionális rendezvénytermek és vendéglátóhelyek, de pont a konkrétumok hiánya jelzi, hogy ők sem tudják mi ez az egész. Ha pedig így van, akkor az is megfoghatatlan, hogy jó-e az épület, vagy sem.

Bonyolítja a dolgot, hogy azt sem lehet kijelenteni, hogy ha nem tudják, milyen céllal szórnak ki 6 milliárdot az ablakon, akkor hagyni kellett volna az egészet.

Az épület mégis a Duna-part egyik legszebb részén rohadt évtizedek óta. Városvédők sírtak, turisták értetlenkedtek, közben falak dőltek össze.

Az sem lett volna megoldás, hogy funkció híján hagyják porladni, amíg az eső az utolsó gipszstukkót is belemossa a folyóba.

Patyomkin-falu

A kritikaírás lehetőségét csökkenti, hogy az egész el sem készült az átadásra. Orbán Viktor egy szépen rendbe hozott régi támfalat ad át a választópolgároknak. A Dunára néző falakat pont addig fejezték be, hogy kitakarják a Várkert Bazárnak azt a háromnegyedét, amelyen még gőzerővel zajlik a munka. A módszer a Patyomkin-falvak révén gazdag kultúrtörténeti töltettel rendelkezik ugyan, de építészeti szempontból mégsem ad eligazítást. Egy befejezetlen épületről végképp nem lehet megmondani, hogy jó-e. Poros, az biztos.

Ezt onnan állapítottam meg, hogy az átadás előtt bementem, és körbesétáltam a markolóktól, fúrógépektől és munkásoktól hangos terepen.

Mi az a Várkert Bazár?

A Várkert Bazár tulajdonképpen egy lejtő, amely a várfaltól zuhan a Duna felé. A Lánchíd utca felett egy támfal állítja meg. Ez a támfal azonban nem egyszerű betonrézsű, mint a telek oldalában, hanem neoreneszánsz girlandokkal, kupolákkal és oszlopsorokkal díszített falsáv, amelynek aljában üzlethelyiségeket alakítottak ki.

A két végén egy-egy épület áll, a lejtőn pedig parkok voltak.

A struktúra leglátványosabb része a támfal, amelyeken Ybl Miklós olyan lendülettel helyezett el kupolákat és pavilonokat, hogy nincs az a japán turista, aki ne gondolná: a díszes struktúrának funkciója van. Pedig nincs. A girlandok, tornyok és oszlopsorok mind a hatás miatt épültek.

Az épület központi eleme a végtelen manírral gloriette-nek nevezett kéttornyú pavilon. A bejáratot őrző délceg kőoroszlánok, a magasban lebegő kariatidák, és az archaikus hangulatú oszlopsorok olyan hangulatot árasztottak, hogy a felfelé vezető rámpákon haladva én is valami fenséges funkciót képzeltem magam elé, pedig tényleg szokva vagyok a kelet-európai szemfényvesztéshez.

A falak tetejére érve azonban rögtön nyilvánvalóvá vált, hogy egyelőre csak a díszes támfalakat hozták rendbe, szobrokkal, oszlopokkal, és freskókkal. Kétségkívül felemelő érzés volt végigsétálni a Dunára néző sétányon, mintha Ybl Miklós is kampányeseményhez találta volna ki az egészet.

Ráadásul nemcsak a látkép volt gyönyörű, de a falon álló pavilonokat is szépen helyreállították. A freskók, az oszlopok, a szobrok pont úgy néztek ki, mintha még mindig 1883 lenne, úgyhogy a hazai siker biztosan tomboló lesz.

A magyarok ugyanis rajonganak mindenért, ami úgy néz ki, mintha 19. századi lenne. Pedig egyébként a 19. század nem olyan volt, mint amit a Várkert Bazár sugall, mert ha olyan lenne, akkor az épület néhány sáros viskóból állna, háttérben egy szép, de a látogatók elől elzárt kastéllyal. Akkoriban ugyanis pusztítottak a betegségek, a gyerekek közel fele nem érte meg a 10 éves kort, az emberek többsége analfabéta volt, és olyan szegény, hogy ahhoz képest még Rogán Antal is Krőzus.

Gödör

De vissza a jelenbe, amely egyetlen helyen jelenik meg, a területet kettéosztó Vízhordó lépcsőnél. A várba vezető lépcsőbe mozgólépcsőt is építettek, falát pedig Corten-acéllal borították.

A Várkert lényegéről, a parkról azonban semmit nem tudunk mondani, mivel helyén még gödrök és markolók állnak, zajlik a földmunka. Egy munkás szerint augusztusra kellene elkészülniük. Én ugyan még sosem építettem több ezer négyzetméteres közparkot, de meg leszek lepve, ha árnyas lombok alól nézhetem majd a pesti panorámát, amikor hazajövök a nyaralásból.

Falusi kiállítás a menő budai palotában

A terület két végén áll egy-egy palotának nevezett épület, amelyek azonban olyan értelemben paloták, ahogy egy körfolyosós Andrássy úti ház. Az őrség és a személyzet számára épült, háromemeletes házakat is szépen felújították, hogy elkezdődhessen a hezitálás: mire használják az ingatlanokat. A logikus lépés persze az lenne, ha lakásokat vagy hotelt alakítanának ki bennük. Ehelyett múzeumok lesznek, ami remek, ha előbb lenne meg a kiállítás ötlete, és ahhoz építenék az épületet, nem pedig fordítva.

Ezeken a helyeken, ahol funkciót is adnának az ingatlannak, jelenik meg a Várkert Bazár koncepciótlansága. Egyrészről az összenyitott polgári szobák egyáltalán nem működnek jól kiállítótérként. Ezt remekül bizonyítja a földszinten kialakított kis kiállítást, amely alacsony mennyezetével, üvegtárlóival, suta felosztásával a vidéki helytörténeti múzeumok hangulatát idézi.

Ez egy faluban persze cuki lehet, de a főváros egyik turistavakító beruházásában inkább az ötlettelenségről vall, hogy még a heves sajtóérdeklődést produkáló nyitókiállításra sem tudtak összeállítani egy erős anyagot. A vitrinekben nyílhegyek, csontok, rozsdás kardok láthatók, pont mint a nyugdíjas történelemtanár által gondozott helytörténeti kiállításon.

Ifipark volt, most CBA lesz

A kor tervezőinek persze nem volt könnyű dolguk. A Várbazár történelme a kezdetektől arról szól, hogy a funkciót találjanak a fellengzős, koncepciótlan paravánnak. Vicces módon az 1883-as átadás óta egyetlen dolog működött itt huzamosabban, az Ifjúsági park, amelynek semmi köze nem volt sem a tradicionális értékekhez, sem a várhoz, sem a látképhez, viszont itt vezethette le a gőzt a szocializmus ifjúsága. Az Ifiparkban 1961-től 1984 ig rendeztek koncerteket, minden egyéb – a boltok, a műtermek, a park – csak néhány évig működött.

Mindez érthető is, hiszen a Várkert  urbanisztikai szempontból egy zsákutcában, két nagy forgalmat bonyolító híd közt épült. Az emberek a hídfőktől egyenesen eljuthatnak a céljukhoz: múzeumba, hivatalba, enni, inni, sétálni. Egyikhez sem kell útba ejteni a Várkert Bazárt. Az, hogy a boltok a 19. századi nyitás után sorban bezártak, minden kormányzati propagandánál jobban jelzi a körzet potenciálját.

Ha másért nem, az üzletekért amúgy érdemes lesz figyelni a Várkert Bazár sorsát, ugyanis információink szerint a Fidesszel szoros kapcsolatot ápoló CBA költözik az utcai frontra. Vajon a bolthálózatnak személyre szabott törvényekkel kedveskedő Fidesz hajójáratot indít, ingyen, léggömbbel szállítja a vásárlókat, ha nem megy a biznisz?

Persze lehet, hogy nem lesz ilyenre szükség, mert a külföldiek tényleg imádni fogják a Vár közepébe vezető lépcsősort, a parkok messziről vonzzák a városlakókat, és a többfunkciós színházterem is mozgásban tartja a komplexumot. Ígérnek ide hajó- és villamosmegállót, és épült egy négyszintes mélygarázs is.

A Várkert Bazár a budapesti várostervezés egyik nagy kísérlete tehát, amellyel kapcsolatban egy dologban lehetünk biztosak:

nem azért készült, mert a polgároknak és a külföldieknek tomboló igényük volt ilyesmire, hanem mert kellett egy reprezentatív kampányhelyszín.

 És ha már elkészült, használhatják a választópolgárok is, a következő választásig.