Három évet várhatunk a hármas metró felújítására

2014.06.30. 12:52

A Metróért Egyesület is észrevételezte a fővárosi közgyűlés hétfőn elfogadott határozatát, mely az M3 metróvonal felújítására 1,2 milliárd forint többletforrást irányoz elő. A civileknek nem tetszik, hogy a kritikus szakaszokon is csak 2017-ben kezdődhet az építkezés.

A Metróért Egyesület a késlekedést tartja a borzalmas állapotban lévő metróval kapcsolatos legnagyobb kockázatnak  A határozat szerint ugyanis leghamarabb 2017-ben kezdődhet el az építkezés, addig kizárólag felmérési és tervezési feladatok folynak. A civil szervezet ezért azt javasolja, hogy úgy ütemezzék át a projektet  , hogy az előzetes felmerés után rögtön kapjanak nagyobb prioritást a kritikus szakaszok tervezési munkálatai, és a   kivitelezési tendert akár már 2014/15-ben kiírhatnák.

Egy ilyen megoldással a Metróért Egyesület szerint a két kivitelezési feladat forrásigénye is külön kezelhető lett volna, azonban hiába konzultáltak az érintettekkel, a rendeletet a fideszes többségű közgyűlés mégis az eredeti formájában fogadta el.