Mától csak sárga taxival szabad utazni Budapesten

2014.09.01. 06:29 Módosítva: 2014.09.01. 12:07

Az új  taxirendelet egy évvel ezelőtti bevezetése után minden taxisnak meg kellett újítania engedélyét, annak egyik feltétele volt, hogy átfestik a taxit sárgára. 

A 2013. szeptember 1-jén életbe lépett új taxirendeletben egyebek mellett rögzítették az autók küllemére vonatkozó szabályokat. Ennek alapján a taxinak úgynevezett traffic yellow, azaz sárga színűnek kell lennie. A taxisok csak akkor kaphatták meg évente megújítandó droszthasználati engedélyüket, ha ennek az előírásnak is megfeleltek.

Az új taxirendelet szabályozta a járművek életkorára, felszereltségére vonatkozó előírásokat is: minden taxiban kell lennie bankkártya-terminálnak, működő légkondicionáló berendezésnek, és kötelezővé tették az évszaknak megfelelő gumiabroncs használatát is.

Emellett a taxiknak a maximált ár helyett fix tarifát kell alkalmazniuk: az alapdíj 450 forintra, a kilométerdíj 280 forintra, a percdíj pedig 70 forintra emelkedett. A korábbi maximált árat 1998-ban vezették be, az akkori rendelet 300 forintos alapdíjat, 240 forintos kilométer- és 60 forintos percdíjat állapított meg.

150 tarka taxi marad még szeptember végéig

Cikkünk megjelenése után írta meg nekünk a BKK, hogy még 150 taxinak van lehetősége szeptember hónapban a szerződés lejártáig a taxi eredeti színével szolgáltatni. Ők tavaly augusztusban kötöttek 1 évre szerződést a BKK-val a taxiállomás-használatról, számukra a határidő szeptember 18.