Illés
17 °C
29 °C

A Kiscelli Múzeumban van már a Moszkva órája

2015.01.28. 15:22

Helyesek a Moszkva térről leszerelt óra sorsa miatt aggódók Facebook-csoportjának információi, tényleg a Budapest történetét bemutató Kiscelli Múzeumban kötött ki szerdán az óra. Rostás Péter, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettese, aki maga is ott volt az óra leszerelésekor, az Indexnek elmondta: körülbelül egy hete tudta meg, hogy az órát eltávolítják, és helyette lesz majd egy másik. Ekkor jelentkezett a BKV-nál, a fővárosnál, a II. kerületnél és az üzemeltető cégnél is, hogy szeretnék, ha az óra a múzeumba kerülhetne.

ora
Fotó: Osvárt Judit / instagr.am

Kiderült, hogy már mielőtt ő jelentkezett volna, egy lelkes lokálpatrióta megvásárolta az órát. Felvette vele a kapcsolatot. Az illető, aki szeretné megőrizni a névtelenségét, maga sem a saját lakásában szerette volna tartani az órát. Odaadta a múzeumnak letétbe, így hát az órát a Széll Kálmán térről egyenesen oda vitték már.

Szeretnének majd egy nagyszabású kiállítást: az elképzelés az, hogy az idei Design Hét keretében, október elején nyílna egy kiállítás a Moszkva térről. Itt mutatnák be a régi órát és az új óra addigra elkészülő terveit is. Az óra helyére a Szövetség 39 nevű csoport Baróthy Anna vezetésével fog egy új órát tervezni, írták a Facebook-csoportban. Rostás Péter szerint a tervezők teljesen nyitottak arra, hogy a régi órára játsszanak majd rá az új tervei.

Az októberi kiállítás előtt a régi órát várhatóan nem állítják ki. Ennek az oka részben az, hogy nem olyan egyszerű mozgatni, délelőtt négy ember kellett a megemeléséhez, másrészt pedig igazán az oszlopon mutat jól. Most tárgyalnak a BKV-val, hogy az oszlopot is megkapják.

óraaaa
Fotó: dzsidzsi.tumblr.com

A múzeum főigazgató-helyettesét megkérdeztük az óra rövid történetéről is. 1941-ben állították fel, amikor a területen még nyáron atlétikai pálya, télen korcsolyapálya volt. A téren - akkori elnevezéssel - közlekedési gócpontot alakítottak ki. Az óra kezdetben az oszlop csúcsára volt erősítve, mert akkoriban még más volt a tér szerkezete, távolabb jártak tőle a gyalogosok. 1971-ben került lejjebb, amikor elkészült a metrókijárat, és emiatt átalakult az egész tér. Az eredeti számlapot ugyanekkor egy modernebbre cserélték, és volt alatta egy Centrum felirat. A rendszerváltás után újra kicserélték a számlapot és a szerkezetet. A kasztni nagyjából a régi.