Tarlós-Lázár vita: győzött a főváros

2015.03.18. 13:59
340 milliárd forint uniós támogatást kaphat a fővárosi önkormányzat a következő (2014-2020) uniós költségvetési ciklusban, amiben nincs benne a folyamatban levő villamos- és trolibeszerzés 23 milliárd forintos támogatása, mondta lapunknak Tarlós István főpolgármester. Az erről szóló tervezetet szerdán elfogadta a kormány.

A keret legfontosabb eleme a 3-as metró infrastrukturális felújítására igényelhető 125 milliárd forint, ezzel véget érhet az a régóta folytatódó vita, hogy lesz-e pénz a lassan életveszélyessé váló metróvonal felújítására. Nem mindig volt ez így, mint arról korábban beszámoltunk, a miniszterelnökség először nulla forintot szánt erre a feladatra, sőt lehúzták az összes fővárosi beruházást a listáról. Mint a főpolgármester közölte, több irányból lobbiztak az uniós pénzekért, de főleg a miniszterelnöknek köszönhető, hogy ekkora keretből gazdálkodhat a főváros.

A következő nagy tétel a 2-es metróról szól. Úgy tűnik, hogy az eredetileg banki hitelből történt szerelvényvásárlás 20 milliárdos költségét is sikerül beforgatni az uniós támogatások közé. A 3-as metró szerelvényfelújítási pályázatát kiírták, mint beszámoltunk róla, az öt ajánlatot tevő között megy a csata a megrendelés elnyeréséért. (Erre a főváros várhatóan 60 milliárd forintos hitelt vesz fel.)

A fővárosi szemét eltüntetésében nagy szerepet játszó rákospalotai hulladékhasznosítómű (HuHa) rekonstrukciójára 7,5 milliárd forintot kaphat a főváros, és 50 milliárdból felépülhet a HuHa2 szemétégetőmű is.

45,5  milliárd forint fordítható majd villamospálya-építésre: 26 milliárd a Baross tértől Újpalotáig közlekedő villamosra, ami hosszú távra eldönti a 4-es metró pesti meghosszabbításának az ügyét. 11 milliárdból épülhet a Külső-Bécsi úton a villamos, egészen az esztergomi vasútvonalig. 8,5 milliárdból pedig az 1-es villamos hosszabbodik meg a Fehérvári út és az Etele tér között. Az Etele téren 10 milliárdos támogatásból épülhet meg az autópályacsomópont és az 1000 férőhelyes P+R parkoló. (Még 2 milliárdból további P+R parkolók épülnek a főváros különböző pontjain.)

28 milliárd forintot fordíthat majd a Fővárosi Vízművek az azbesztcement víznyomócsövek kiváltására, 10 milliárd lesz a Római-part és a csillaghegyi öblözet árvízvédelme, valamit szintén 10 milliárd a Margitsziget program. 6,8 milliárd jut a csatornázási program folytatására, 6 milliárd a környezetbarát hulladékgazdálkodási programra, 5 milliárd pedig a Városháza energetikai korszerűsítésére.

A főpolgármester elmondása szerint megegyezés született, hogy a kormány átvállalja a BKV 52 milliárd forintos adósságát, némi ingatlankompenzáció fejében. (Lapunk úgy tudja, hogy a Dagály-fürdőt szeretné a kormány, a 2017-es vizes vébé fejlesztései miatt.)

Nem fért bele az uniós fejlesztési listába a Lánchíd és a Váralagút felújítása, ezekkel egyelőre nem tudni, mi lesz.

Frissítés:

Információink szerint a támogatási listát változtatás nélkül elfogadta a kormány.