Menyhért, Mirjam
17 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

Visszaadták a hajléktalanok 11 400 forintját

2015.03.23. 10:46

A fővárosi közgyűlés a hétfői ülésén 31 igennel egyhangúlag megszavazta az LMP-s Csárdi Antal előterjesztését az egy hónapja megszüntetett segélyfajta visszahozásáról. A rendszeres ellátást kérelmező hajléktalanok önkormányzati segélyéről van szó, amely azt az időszakot segít átvészelni a hajléktalanoknak, amikor már be van adva kérelem valamilyen állami ellátásra (mondjuk nyugdíjra), de a pénzt még nem kezdték folyósítani. Összege havi 11 400 forint, és addig jár, amíg meg nem érkezik az első rendszeres pénz, de legfeljebb tíz hónapig.

Számukra ez a támogatás – például – azt jelentheti, hogy ki tudják fizetni az átmeneti szálló havi térítési díját, vagy hogy meg tudnak engedni maguknak havonta egy-egy ebédet, amiért nem kell tűző napon vagy jeges esőben sorba állniuk

– írja a nyílt levelében aVáros Mindenkié csoport, amely nyílt levélben kérte a fővárosi közgyűlés tagjait, hogy szavazzanak igennel a segély visszahozására.

2014-ben ezen a címen 1728 esetben összesen 19 millió 658 ezer forintot fizetett ki a főváros. Vagyis a költségvetésben egy nagyjából 20 milliós tételről van szó, ami, ahogy a nyílt levél fogalmaz, a „főváros teljes költségvetéséhez képest aprópénz”.

A képviselők februárban szavazták meg a hajléktalanok segélyezési rendszerének az átalakítását, és ennek lett az az egyik következménye, hogy március elsejével megszűnt ez a megszokott segélyfajta. A megszüntetés indoklása az volt, hogy erre lényegében törvény kötelezi az önkormányzatot, de mint megírtuk: az Index megkérdezte erről az illetékes minisztériumot, az Emmit, és az ő válaszuk alapján egyáltalán nem volt kényszerhelyzetben a főváros. Erre hivatkozott most az AVM is: a törvénynek megfelel ez a segélyfajta.

A hétfői közgyűlési ülésen nem volt már vita a szavazás előtt. Az ülés után Csárdi Antal az Indexnek azt mondta:

nagy siker, hogy az LMP elintézte ezt.

A képviselő szerint az a helyes, ha nem vonjuk el a rászorulóktól azt a segítséget, amit eddig megkaptak. Csárdi szerint ugyanakkor a hajléktalanok helyzetére átfogóbb, a segélyezésen messze túlmutató megoldást kellene találni, de ezzel adós a városvezetés, amiben mindenkinek, neki magának is felelőssége van. Azt mondta: dolgoznak ezen, és várhatóan a ciklus második felének elejére az LMP letesz majd egy hosszú távra szóló, korrekt javaslatot.