Tarlós nem zárta volna be vasárnapra a boltokat

2015.03.30. 12:07

A vasárnapi zárva tartásról, Simicska Lajosról és a Hír tv bojkottjáról is szó van abban a hétfőn megjelent interjúban, amelyet Tarlós István főpolgármester adott az Atv.hu-nak.

Zárvatartás-ügyben Tarlós szerint az alapgondolattal nincs baj, de az időzítéssel igen. „Gyakorló keresztény ember vagyok, ezért a vasárnap szerepét eredendően én is úgy értékelem, hogy az a pihenés napja kell, hogy legyen. Másodsorban azonban egy olyan időszakban, amikor amúgy is hangulati feszültségek vannak az országban, ha az én döntésem lett volna, lehet, hogy nem most tettem volna meg ezt a lépést" – mondta.

Tarlós nemrég interjút adott a Hír tv-ben, emiatt most megkérdezték tőle, hogy ő-e a különutas, vagy nem igaz a hír, miszerint a Fidesz állítólag bojkottot hirdetett a csatorna ellen. Erre azt válaszolta, hogy nem tudja, hirdettek-e bojkottot, mert ő pártrendezvényeken nagyon ritkán vesz részt, de az ő kezét a miniszterelnök nem köti meg.

Azt vélhetőleg tudja, hogy sose lennék áruló, mint ahogy azt is tudja, hogy bizonyos szuverenitásra szükségem van

– mondta, és felidézte, hogy ő a Napkeltébe is bejárt abban az időszakban, amikor a fideszesek nem jártak be.

Ezek után megkérdezték tőle, hol húzódnak ennek a szuverenitásnak a határai, Simicska Lajos cégei például nyerhetnek-e tendert a fővárosban.

...engem nem érdekel, ha Simicska cége nyer, ha ő a legjobb, akkor nyerjen

– válaszolta Tarlós. Az Orbán–Simicska-háborúval kapcsolatban azt mondta: az ügynökváddal kapcsolatos mondat nála túllépte a határt, személy szerint sajnálja, ami történt, és annak örül, hogy keveset tud róla.