10 milliárddal nőtt a BKV jegybevétele

2015.04.08. 06:48

Folyamatosan emelkedik a BKV bevétele a jegyekből és a bérletekből, írja a Napi Gazdaság. A 2014-es bevétel várhatóan 10 milliárd forinttal lesz több, mint 2010-ben.  

A nettó menetdíjbevétel 2010-ben mintegy 50 milliárd forint, 2011-ben 51 milliárd, 2012-ben 52 milliárd, 2013-ban pedig már 57 milliárd forint volt. Előzetes becslés szerint tavaly körülbelül 60 milliárd forint bevétele származott a BKK-nak a jegy- és bérleteladásból, írja a lap. 

A jegyeladás tavaly több mint 16 százalékkal nőtt az előző évihez képest. A teljes árú bérletek forgalma 2010 és 2014 között 21,8 százalékkal bővült. A tanulóbérlet esetében a vizsgálat időszakban csaknem 16 százalék volt a növekedés, tavaly 7,3 százalékkal többet adtak el belőle, mint egy évvel korábban.

A kisgyerekes bérletek értékesítése az elmúlt négy évben csaknem 262 százalékkal nőtt. A nyugdíjas bérletekből viszont 2010 és 2014 között 24 százalékkal csökkent az értékesítés, amit a BKK azzal magyaráz, hogy változtak a nyugdíjaskedvezmény feltételei.

A büntetések száma is növekedett: 2013-ben 295 ezer, tavaly már 363 ezer esetben pótdíjaztak bliccelésért. Az ebből származó bevétel tavaly meghaladta az egymilliárd forintot, 2013-ban 660 millió forintot tett ki.