Léket kapott a múzeumnegyed, Orbán kihátrálna

2015.04.30. 09:57

Ahogy arról nemrég írtunk, az Orbánhoz közel álló Zoboki Gábor építész alternatív Nemzeti Galéria-terve azt jelzi, hogy a kormány is megosztott a Városligetbe zsúfolandó múzeumnegyed kérdésében. A projekt megvalósulását a csütörtöki Figyelő szerint nem is elsősorban a Liget ligetjellegét féltő szakmai érvek veszélyeztetik, hanem az, hogy kiderült: az EU nem ad rá pénzt. 

A beruházásra 2018 márciusáig így 158 milliárd forintot kellene költenie a kormánynak, és a lap kormányközeli forrása azt állítja, emiatt

A projekt léket kapott, maga a miniszterelnök sincs meggyőződve arról, hogy úgy s akkora költségvetéssel van szükség rá, ahogy a törvény és a kormányhatározat tartalmazza.

Orbánt elsősorban az aggasztja, hogy már zajlik a szintén százmilliárdokba kerülő kormányzati negyed kialakítása a Várban, és ez őt jobban érdekli. A miniszterelnök a Névtelen Forrás szerint úgy gondolkozik, hogy

egyszerre két ilyen beruházást nem bír el a büdzsé, valamelyiket takarékra kell állítani.

Ezért hiába a Baán László-féle stáb érve, mely a KPMG hatástanulmányára hivatkozva napi 800 plusz turistát – és ezzel együtt jelentős költségvetési extrabevételt – ígér Budapestnek, a Figyelő úgy tudja, a kormány egyre inkább amellett van, hogy ki kell hátrálni a projektből.

És most jön egy frissítés

A kormány gyorsan reagált a Figyelő értesülésére, Papcsák Ferenc az MTI-nek azt mondta

Harmincmilliárd forint szerepel a 2016-es költségvetés tervezetében a Városliget projekt megvalósítására és a források a következő évekre is rendelkezésre állnak.