Akár meg is bírságolhatják a felújított margitszigeti futókörön biciklizőket

MZS margitszigeti futopalya-8045
2015.09.07. 14:46
Közel egy évet csúszott az eredeti tervekhez képest a margitszigeti futókör átadása, de az elkészült új pályát dicsérik a futók, már ki vannak táblázva a kutak és a vécék, és a korábban beázó részek is jól bírták a Budapestre lecsapott nagy vihart. A csúszás mellett a költségek folyamatosan nőttek, és a térfigyelő rendszert csak decemberre üzemelik be. Szórólapokkal is próbálják leszoktatni a futópályáról a sétálókat és kerékpárosokat, de figyelmeztetés után akár helyszíni bírságot is kiszabhatnak majd a későbbiekben.

Egészen rossz érzés volt utána a betonra átmenni,

- - -

Tök jó, hogy jobban láthatóan jelzik a távolságot, a kutak helyét, és azt is, ha van vécé a közelben

– véget ért egy korszak, amit többen csendben tűrtek, mások nem keveset bosszankodtak, miközben a buszok előtt sasszéztak a betonon, megint mások pedig egy időre már inkább el is kerülték kedvenc futókörüket a Guardian szerint is a világ egyik legjobb szigetének tartott Margitszigeten, aminek felújítása meglehetősen elhúzódott, és még múlt héten is végeztek rajta egy-két utolsó simítást.

A felújítás minden szakasza tartogatott újabb bosszúságot, le kellett menni a földútra, a macskakőre, még olyan is volt, aki inkább átmászott a kerítésen a még építés alatt álló részre, miközben a vállalkozókedvűbbek kiváló terepfutópályát találhattak maguknak a budai oldalon folyó munkálatok alatt.

Aztán néhány hete egyszer csak kezdett szállingózni a hír, hogy már teljesen végig lehet menni, és nem kell különböző trükköket találni a kör teljesítésére. Végül minden csinnadratta nélkül a fővárosi önkormányzat is kiadott múlt hét végén egy közleményt a pálya elkészültéről, és az is kiderült, hogy már június közepétől körbeért a futókör, aminek az átadás-átvétele június 30-án kezdődött, és július 24-én fejeződött be.

Már elfér két ember egymás mellett

Sokat kellett rá várni, de az eddig megkérdezett futók mind örömmel vették birtokba a megújult futókört. „Ez egy ideálisabb keménységű pálya, a túl puha rekortán térdsérüléseket okozhatott" – mondta a Margitszigeten edzéseket tartó Vajda Zsuzsa profi futóedző, aki szerint 

nemzetközi összehasonlításban is kiváló pálya készült el,

ami elsősorban amatőr futóknak szól, mégis a profik is jól készülhetnek rajta.

Fotó: Molnár Zsolt

Vajda szerinte a legfontosabb, hogy ahol megoldható volt, ott szélesítettek a pályán, ami 1,25-1,8 méter között váltakozik. Kipróbáltuk, és két futó tényleg szinte végig kényelmesen elfér egymás mellett, előzésre pedig még a keskenyebb rész is teljesen megfelelő. Kiraktak jó pár új, tényleg hasznos információs táblát, az Árpád hídnál pedig hangsúlyosabb lett az autóúton az átkelő, sokkal jobban szembeötlik, így az autók is kevésbé zavarják meg a futókat.

Nem keveset csúszott

A pálya iskolakezdésre készen lesz!

– szólt az ígéret a margitszigeti futókör felújítási terveinek bejelentésekor. Végül tényleg készen is lett hetekkel iskolakezdés előtt, csak éppen majdnem egy évvel később. Az eredetileg három hónaposra tervezett felújítás jócskán elhúzódott, közben pedig a költségek is folyton nőttek.

Eredetileg 320 millió forintba került volna a felújítás, ez később 350 millióra módosult. Tavaly nyáron úgy tűnt, hogy ugrott a futók által használt öltözők és vécék felújítása, de aztán a fővárosi közgyűlés úgy döntött, hogy harmincmilliós többletforrást biztosít erre a célra. Végül pedig idén már 392,7 millió forintnál álltak meg a költségek, miután az eredeti tervezetből egyszerűen kifelejtették a takarítást – úgy, hogy további több száz milliót a Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt. költségei közé számoltak be.

A közgyűlés még 2013 decemberében hagyta jóvá a futókör teljes körú fejlesztését, ami a 2013-as árvíz miatt vált sürgőssé, mivel a burkolat a víztől több helyen borzalmas állapotba került, és teljesen használhatatlan, sérülésveszélyes volt. A munkálatokat 2014. májusban tervezték elkezdeni, azonban az előkészítés is elhúzódott, utána pedig jogviták jöttek.

A felújítás ügye először a közbeszerzési eljáráson akadt el. Tavaly először nem érkezett érvényes ajánlat a közbeszerzési felhívásra, az újraindított eljárásban pedig a vesztes pályázó bírósághoz fordult, ezért csak 2014 szeptemberében adott engedélyt az építkezésre a Közbeszerzési Hatóság. A Margitszigeti Futókör Rekonstrukció Konzorcium novemberre készült el az első szakasszal, a pesti oldalon nagyjából két kilométeren, kb. a Grand Hotelig. Akkor azonban beütött az újabb probléma, télen nem folytatódhatott a helyben öntött rekortánpálya építése, ezért egészen tavaszig várni kellett a folytatásra.

Sétányt is kiépítettek

Messze volt még a vége, de a tavaly novemberben átadott szakaszon tavasszal már készültek is fotók az Emberi Erőforrások Minisztériumának futóversenyre készülő dolgozóiról, köztük Balog Zoltán miniszterről és Simicskó István sportért felelős államtitkárról. A szakasszal azonban nem sokkal később máris elég komoly gondok adódtak:

A futópályára belépni SZIGORÚAN TILOS!

– volt olvasható a felirat. Már májusban több helyen felpúposodott a borítás, június elején pedig le is kellett zárni egy időre egy részt, mivel megállt rajta a víz, emellé jött az, hogy a gyalogosok felhordták rá a gyöngykavicsokat is.

A próbaüzem döbbentette rá ugyanis arra a fővárost, hogy a gyalogosok, kerékpárosok, de még a bringó-hintók is minden gond nélkül fel-felmentek az új pályára, amin aztán rengeteg kavics maradt mögöttük.

A fővárosi képviselők ezért még áprilisban további 55 millió forintot szavaztak meg a futókörnek: 12,7 millió forintból speciális takarítógépeket vettek a pálya karbantartására, a maradékot pedig a Fővárosi Kertészeti Zrt. kiadásainak terhére arra szánták, hogy a végül június közepére kitolt végső határidőig műköves sétányt építsenek a rekortán mellett a gyalogosoknak, kerékpárosoknak.

Jól bírta a nagy vihart

Úgy tűnik, az egyik problémát sikerült megoldani a futókör átadásáig, kolléganőnk ugyanis a fél Budapestet elárasztó hatalmas vihar után sem találkozott pocsolyával a körén.

A nagy vihar másnapján voltam, és nem állt rajta a víz, talán egy helyen volt kis homok ráhordódva

– mesélte. Más futók is esőben is teljesen használhatónak nevezték a futókört, amin már felpúposodásnak sem volt nyoma. A kivitelező egyébként öt év garanciát vállalt a pályára, ha bármilyen hasonló probléma mégis előjönne.

A főváros tájékoztatása szerint már megvették a pályatakarító gépeket is, amik heteken belül megérkeznek Olaszországból és Németországból. Addig a Margitszigeti Atlétikai Centrum munkatársai kézzel takarítják a pályát. A plusz pénzből elkészült 2,2 km² térburkolat is, aminek legnagyobb részét a pesti oldalon szánták járdának, illetve így a talajt is egyenletesebbé tették a pálya mellett. Ennek ellenére még mindig minden gond nélkül látni sétálókat a futópályán, olyan is van, hogy egymás mellett bicikliző két emberből az egyik a rekortánon, a másik a sétány részén megy.

A Budapesti Sportszolgáltató Központ és a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóság Sajtószolgálatának válasza szerint kiraktak tájékoztató feliratokat és a kerékpárosokat kitiltó KRESZ-táblákat is, de szórólapokkal és folyamatos ellenőrzéssel is próbálják majd kiharcolni a futók előjogait.

Sőt, hamarosan akár bírság is járhat a futópályára tévedőknek.

„A rendeltetésszerű használat, a táblás tiltás, felfestés ellen vétőket a közterület-felügyelők figyelmeztetik, de a későbbiekben a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II.5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) 14§.(1.) bekezdés v.) pontja alapján a behajtási tilalom megsértőivel szemben akár helyszíni bírságot is kiszabhatnak" – írták.

Decemberre ígérik a térfigyelőket

Ezt a kerékpárosok kivételével nyilván nehezen lehetne alkalmazni, legalábbis nem nagyon lehet számon kérni egy rövid nadrágban sétáló valakin, hogy egy perccel korábban vajon futott-e a pályán. Néhány hónapon belül azonban már szinte mindent láthatnak a futópálya környékén, így az esetleges szatírok sem ijesztgethetik többet hajnalban a békésen futókat.

A főváros szerint már elkészült 4×40-es kábelcsatorna, 72 kábelbehúzó akna és nagyjából kétszáz méterenként 27 kameratartó oszlop is. A térfigyelő kamerákat egyelőre még nem szerelték fel, de az ígéretek szerint várhatóan november végére elkészülnek, és decembertől már élesben fogják használni ezeket.

A 350 millióból egyébként a kamerarendszer kiépítése már nem jött ki, de ezt megoldják másképp. Megpróbáltak szerezni állami támogatást a közbiztonság növelését szolgáló önkormányzati fejlesztésekre kiírt pályázaton, de nem nyertek, így a margitszigeti kamerarendszer és wifi telepítése végül a Főkert 2014-es üzleti tervébe került be bruttó 181 millió forint keretösszeg értékben.

Öltöző van, nyújtóhely nincs

Egy ideig veszélyben volt a futók által használt öltözők és vécék felújítása is, de ezekre a főváros megszavazott plusz harmincmillió forintot, és már el is készültek. A Margitszigeti Atlétikai Centrumon belül felújított öltözőkbe új számzáras szekrények kerültek, van sportbüfé és zuhanyzók is, amik különösen télen jöhetnek jól a futóknak. Ezeket egyszeri alkalommal, bérlet nélkül is lehet már használni.

Az atlétikai centrumtól számolva felfestették a kilométereket is, a futók időmérését segítő nagy órát pedig a főváros tájékoztatása szerint a Nike már leszerelte, és elszállította javításra. Néhány száz méterrel arrébb viszont még üresen áll a Margit híd alatt az a rész, ahova erősítő és a nyújtást segítő gépeket terveznek.