Pokorni: Nem taposóakna, tulipán!

2016.04.01. 18:27

"Mert Hoffmann Tamást eddig nem a polgári értékrend alapítóatyjaként ismertük, Nagy Gábor Tamást se láttuk héroszként küzdeni a jobboldal ügyeiért, Pokorni Zoltánról pedig tudjuk, hogy taposóakna volt a jele az óvodában" – ezekkel a szavakkal támadott meg három fideszes polgármestert a csütörtöki Magyar Idők.

Az ügy előzménye az volt, hogy Bagdy Gábor és Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettesek a Fővárosi Közgyűlés elé terjesztettek egy javaslatot a Hegyalja út átnevezéséről Mádl Ferenc útra. Ez egyfajta válasz volt a XIII. kerületi önkormányzat kezdeményezésére: ott egy egész városrész viseli majd Göncz Árpád nevét, aki Mádl Ferenc elődje volt a köztársasági elnöki poszton.

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén a Magyar Időkben megnevezett három kerületi polgármester nem vitatta, hogy Mádl Ferenc államfői munkássága megérdemli a megemlékezést, de attól tartottak, hogy a több száz háztartásnak okozott kellemetlenség – a lakcímkártyák, egyéb hivatalos okmányok átíratása – felülírná az eredeti szándékot. Tarlós István főpolgármester az ülésen támadásnak minősítette a fideszes polgármesterek vétóját.

Pokorni az Indexnek azt mondta: javasolja, hogy a XII. kerületi Városháza melletti új teret vagy a BAH-csomópontot nevezzék el Mádl Ferencről. A fideszes politikus a cikkre válaszul megjegyezte: nem taposóakna, hanem tulipán volt a jele az óvodában.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Bankszámla