Sámuel, Hajna
18 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Rendőrök igazoltattak a HÉV-nél, buszokon a Szentendrei úton

2016.05.05. 18:48 Módosítva: 2016.05.05. 22:11

Több HÉV-szerelvényt és buszokat állítottak meg, vizsgáltak át kora este a nagy erőkkel kivonuló rendőrök az aquincumi HÉV-megálló környékén. A rendőrök minden férfit fotóznak és igazoltattak a buszokon is, Aquincumnál legalább nyolc rendőrautót lehetett látni, írta egy kollégánk a helyszínről. A rendőri akció nagyjából este nyolckor ért véget.

A police.hu-n hét után raktak ki közleményt, amiben azt írták, hogy 17 óra 35 perckor bejelentés érkezett a rendőrséghez, hogy egy budaörsi bevásárlóközpontban bomba fog robbanni. A BRFK nagy erőkkel keresi az elkövetőt (betelefonálót), és ezért ellenőrízték a szentendrei HÉV vonalát az Aquincum és Filatorigát megállók között, valamint a környező utcákat is ellenőrzik.

Az elmúlt hetekben többször is bombariadó miatt  kellett kiüríteni egy budaörsi áruház környékét.

A BRFK tájékoztatása szerint senkit sem fogtak el a csütörtöki akció keretében.

Egyik olvasónk szerint összesen két HÉV-szerelvényt állítottak meg a rendőrök, ő is rajta volt az egyiken. A rendőrök egy férfit kerestek, és úgy sejtették róla, hogy az egyik megállított szerelvényre szállt fel. A nőket és a gyerekeket tovább engedték, de a férfiakat egyenként igazoltatták.

A HÉV-megállónál egy telefonfülkét körbekerítettek a rendőrök.

Kollégánk a helyszínről elmondta, hogy fél nyolcra a buszokat már továbbengedték, viszont egy HÉV-szerelvény még mindig ott állt a Rómaifürdő megállónál, nem sokkal később azonban mindkét irányba újra megindult a forgalom.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Facebookjára azt írta ki a rendőri akció kezdetekor, hogy hatósági zárás miatt a H5-ös HÉV a Kaszásdűlő és Békásmegyer között egy vágányon közlekedik. 

A BKK azt is írta, hogy a Szentendrei úton a Rómaifürdő HÉV-megállónál az Aquincum közelében mindkét irányban jelentős fennakadás várható. A 34-es, a 106-os és 134-es autóbusz megnövekedett menetidővel közlekedett.

Egy olvasónk azt írta, hogy ötven percet állt egy 34-es busz Aquincumnál a zebránál, a sofőr semmit nem mondott be, leszállni sokáig nem lehetett.

Egyik olvasónk több mint 20 rendőrautót, és legalább 7 BKK-s kocsit számolt meg a helyszínen a rendőri akció alatt.

Leszállva a vonatról Aquincum megállóban hatalmas tömeg volt, vártuk békésen a beígért szerelvényt. Közben láttuk, hogy a befelé menő 3 sávból (11-es út) kettőt üres buszokkal és rendőrségi autókkal lezártak. Busz sem közlekedett semelyik irányban sem. Sok egyenruhás volt. Információ nem volt, komoly dolognak tűnt, ilyet még senki nem látott, mondták többen

– írta egy olvasónk. A leágazó utcák bejáratánál is egyenruhások voltak kocsikkal. Aztán lassacskán elkezdtek fogyni a buszok, csak kettő maradt, a rendőrautók is megritkultak, befelé elindult a HÉV közlekedése, de kifelé még mindig semmi. Majd befutott hirtelen egy vonat kifelé a kerítéssel elzárt másik vágányra, de a tömeget senki nem tájékoztatta erről, volt nagy rohanás, írta olvasónk, aki Rómaifürdőnél aztán látta az üres szerelvényt.

Ott volt a helyszínen?

Ha tud valamit a lezárásról, nem tudott továbbmenni autóval, busszal, akkor küldjön beszámolót a tema@mail.index.hu címre!