1653 fát ültet ősszel Budapesten a Főkert

2016.10.14. 11:51

A Főkert Nonprofit Zrt. idén ősszel rekordszámú, majdnem 1700 fa közterületi kiültetésével járul hozzá a főváros levegőjének tisztaságához - közölte a társaság. 

Azt írják, a fák jelentősége a városi légkörben kiemelten fontos, ugyanis a CO2 feldolgozó képességüknek köszönhetően csökkentik az üvegházhatást. A fák lekötik a szennyező anyagokat, javítják a klímát, gyökérzetük elnyeli a járművek okozta rázkódások egy részét, és jelentős esztétikai értékkel is bírnak. Ezek fényében még érthetetlenebb, hogy miért kell sorozatosan kivágni Budapesten a nagy lombú, rengeteg oxigént termelő, sok madár élőhelyéül szolgáló, egészséges fákat.

Csütörtökön írtuk meg, hogy kivágták a pesti Duna-part egyik legnagyobb fáját, és a Dráva utcában is kivágtak hip-hopp 28 fát egy felújítás miatt, de szinte naponta érkeznek a hírek a különféle fakivágásokról (ez volt az egyik legfelháborítóbb) az emberek nagy szomorúságára.  Magyarázatot mindig tudnak adni, (igaz, a Dráva utcaira még mindig nem kaptunk még csak magyarázatot sem, csak annyit tudunk, hogy ezt a Főváros intézte), de az logikus, hogy még évtizedekbe telik, amíg ezek a most ültetett fák elég oxigént tudnak kibocsátani, és elég zajt ki tudnak majd szűrni.

Hova és mit ültetnek?

Idén a korábbi évek őszi faültetéseinek számát jóval meghaladóan 1653 db fát ültet el a Főkert, ezzel több mint 120 darab faültetésre vonatkozó lakossági kérést teljesít és 145 helyszínen pótolja a a hiányzó fákat.

Budapest 20 kerületének 62 utcájában ültetnek most fákat, összesen 18 várostűrő fafaj alkalmazásával. 1127 jelenleg üres fahelyet ültetnek be.

75 darab magas kőrist ültetnek a II. kerületi Hűvösvölgyi útra, több mint 50 darab juharfát a Hungária körút X. kerületi szakaszára és 70 darab facsemete kerül a XIV. kerületi Nagy Lajos király útjára is. A IV. kerületi Fóti útra 77 darab gömbakácot ültetnek ki, 50 darab gömbkőrist a Kőbányai út VIII. és X. kerületi szakaszára.

Teljesen megújul a Városligeti fasor, ahová 170 db vadgesztenyefa kerül, továbbá a Gyömrői út és a Ferihegyi gyorsforgalmi út is, amik 130 új fával lesznek gazdagabbak.

A Főkert ősszel az Andrássy út kiszáradt fáit is pótolja 29 magas kőris ültetésével.

Itt nézheti meg az összes ültetendő fa listáját. Klikk.

Vigyázzunk rájuk!

Kérik a lakosságot, hogy óvják, védjék a frissen kiültetett fákat! Ne törjék ki a facsemetéket parkoló autóikkal, illetve ne engedjék, hogy a kutyák kikaparják vagy illemhelyként használják az újonnan beültetett fahelyeket. 

A Főkert szerint a forgalmas utak mellett élő embert semmi sem képes olyan hathatósan védeni a zaj ellen, mint a növényzet. "Elengedhetetlen, hogy rendszeresen gondoskodjunk a faállomány megújításáról a folyamatosan kipusztuló egyedek cseréjével, illetve a már meglévő üres fahelyek beültetésével."