Ami büdös a BKK-nak, a Volánbusznak megfelel

2017.01.20. 07:02
A BKK tavaly nyáron offshore háttér miatt szerződést bontott a hibridbuszokat üzemeltető alvállalkozóval, ám a buszok most a Volánbusznál tűntek fel. A Volánbusz szerint a nagy hideg miatt kellenek a járművek.

Gödöllő környékére kerültek azok a hibridbuszok, melyek korábban a budapesti 5-ös, 7-es és 9-es vonalakon közlekedtek alig több, mint egy évig - szúrta ki a Közlekedő Tömeg blog

Mint arról beszámoltunk, a BKK tavaly június végén bontott szerződést a T&J Busz Kft-vel, ugyanis a korábbi szolgáltató nem tudta igazolni azt, hogy a tulajdonosi szerkezete megfelelt a közbeszerzésekről szóló törvény előírásainak. Egy felülvizsgálat során fény derült arra ugyanis, hogy  a T&J Busz Projekt Kft. tulajdonosi szerkezetében be nem jelentett változás következett be, és az új tulajdonosról feltételezhető, hogy offshore cég.

A Volánbuszt ugyanakkor nem zavarja, sőt korábban sem zavarta a közbeszerzésről szóló jogszabályi passzus.

A blog szerint a T&J Busz Kft a Volánbusz alvállalkozójaként a BKK-szakítás után is tovább közlekedtethette kínai gyártmányú helyközi buszait, most ezeket cserélték le az ex-budapesti hibridflottára.

Megkerestük az ügyben a Volánbuszt, ahol azt válaszolták, hogy az alvállalkozók autóbuszai a téli felkészítés ellenére sorra meghibásodtak a rendkívüli hideg miatt. Mivel azonban a Volánbusz számára kiemelten fontos a meghirdetett menetrend szerinti közlekedés, ezért ideiglenesen engedélyezték az autóbuszok pótlását a T&J hibridbuszaival.