Márk
13 °C
28 °C

Árat emelnének a fővárosi taxisok

2018.02.14. 16:28

Egyeztetést tartott a fővárosi önkormányzat és több taxis érdekképviselet szerda délelőtt, amin kiderült: a taxisok továbbra is a hatósági tarifa megemelését szeretnék.

Mint Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes közleményében leszögezte: a taxisok és a fuvarszervezők, valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara képviselői  – az Európai Taxis Egyesület kivételével és a Budapest Taxi részbeni egyetértésével – ismételten a tarifa emelésre tettek javaslatot.

Rögzítették azt is, hogy a későbbiekben a taxisok költségcsökkentését célzó – akár konkrét jogszabály-módosítást tartalmazó – javaslatot dolgoznak ki. A tarifaemelés mellett elhangzott olyan javaslat is, hogy a főváros engedélyezze a taxikon elhelyezhető reklámokat. Ezzel kapcsolatban Szeneczey elmondta, hogy a főváros álláspontja alapvetően változatlan, azaz a jelenlegi egységes, letisztult megjelenést értéknek tekinti, azon nem kíván változtatni.

A Budapesti Airport Zrt. magánterületén működő taxidroszt státuszának megváltoztatásával kapcsolatban a főpolgármester-helyettes hangsúlyozta, hogy a főváros nem rendelkezik hatáskörrel, reptéri drosztok használata tőlük független, pályázati úton elnyert vagyon értékű jog. A repülőtér más taxisok általi használhatóságának feltételeit a BKK, a Budapest Közút és BA Zrt. közötti háromoldalú megállapodás tartalmazza, mely megállapodás módosításának lehetőségét – amennyiben lesz erre vonatkozóan egységes javaslat – megvizsgálja a főváros.

Szeneczey végül közölte, hogy a fővárosnak nem kitűzött célja a tarifaemelés, de ha a taxisok egyértelmű többsége annak módjával és mértékével egyetért, és azt a BKIK-val közösen kezdeményezik, nem fogja meggátolni. 

A tárgyalás hírére Vitézy Dávid, a taxirendeletet korábban kidolgozó BKK volt vezérigazgatója is reagált Facebook-oldalán. Szerinte a két legfontosabb, alapvető problémára a mostani vita egyáltalán nem ad választ:

  • rengeteg a csaló hiéna, állandóak a szabálytalanságok, és nincs megfelelő erejű ellenőrzés, hatósági fellépés;
  • kevés a taxi Budapesten csúcsidőben, mert (1) nincs közös fővárosi taxiapp, (2) a szabályok a részmunkaidős, csúcsidei terhelést segítő taxizást nem ösztönzik (az Uber-féle modell taxiszabályozáson belüli, legalizált formája hiányzik).

Vitézy szerint ezen problémák megoldása nélkül jó taxiszabályozás nem születhet.