Hogy kerül a fa a járda közepére?

2018.09.17. 13:52
Kikerülni nem lehetett, kivágni nem lehetett, körbeépítették. Egy történet két szemszögből.

Vannak annyira kerek történetek, amihez az újságíró már nem nagyon tehet hozzá, csak háttérbe vonul, és hagyja beszélni az érintetteket. Ilyen a Pillangó parki járdafák esete is.

Helyi olvasónk szemszögéből a történet:

A Pillangó park felújítására (Pillangó utcai metróállomásnál) 590 millió forintot költenek el feleslegesen, értelmetlenül. A lakossági tiltakozás hatására bizonyos tervezett elemeket nem csinálnak meg (érdekes módon a költségek mégsem csökkennek). A korábbi járdák nyomvonalát értelmetlenül módosítják. A tiltakozás hatására állítólag fákat nem vágnak ki. Ez utóbbi kettőnek az lesz az eredménye, hogy fák több helyen a járda közepén fognak állni, illetve túl közel a járdához. Sajnálom előre a babakocsisokat, a tolókocsisokat, akik nehezen és a vakokat, akik talán egyáltalán nem tudnak majd az ilyen járdákon közlekedni. Nem beszélve arról, hogy a térkővel körbeépített fák pár hónapon belül fel fogják nyomni az új járdákat, amelyek azokon a szakaszokon járhatatlanok lesznek.

Az önkormányzatnál így látták az esetet:

A sétány tervezett nyomvonalát lakossági igények szerint, sokkörös lakossági egyeztetés alapján módosítottuk. A kérés az volt, hogy fát kizárólag akkor vágjunk ki, ha az növény-egészségügyi ok miatt indokolt. Ezt maximálisan figyelembe vettük, és úgy korrigáltuk az eredeti, közösségi tervezés során kialakított tervet, hogy a nyomvonal a lehető legkevesebb fát érintse. Ez a módosított útvonal is  a lakók által már kitaposott utakon fut, amit eddig is fák kereszteztek. Mivel a park 1221 fája közül nem lehetett mindet kikerülni a sétánnyal, kizárólag úgy tudtunk eleget tenni a lakosság kérésének, ha megtartjuk a nyomvonalra eső néhány fát is, a fák tövében pedig térkő burkolat helyett vízáteresztő (Terraway) burkolatot használunk. A burkolat szélessége a fatörzsek mellett a biztonságos közlekedéshez szükséges szabványt követi.

A sétányok építése és a lakosság kérése miatt tehát fakivágás, faátültetés nem lesz, a nyomvonal sem változik. Zuglóban megszülettek a járdafák. (56 fát azért növényegészségügyi okok miatt kivágnak, de több mint 300 új fát ültetnek.)