Patkányszámlálót indított a Párbeszéd

2018.10.15. 11:51

A nagy patkányszámláló néven Facebook-oldalt indított a Párbeszéd, miután V. Naszály Márta adatigénylése nyomán világossá vált, hogy 3 hétig semmilyen közszolgáltató cég nem végzett patkányirtást Budapesten, ennek nyomán kétszeresére nőtt a patkányok észlelt jelenléte a fővárosban.

Mint az oldalon írják, már olyan közterületeken és élőhelyeken is találkozni patkányokkal, ahol ez korábban ismeretlen jelenség volt. A friss jelzések a XI. kerületi Ulászló utca társasházi lakásaitól a Kapisztrán téren át a Schulek lépcsőig terjednek, de volt, akinek buszmegállóban birizgálta cipőjét az állat.

Két hete mi is megírtuk, hogy elszaporodtak a patkányok Budapesten, miután a Bábolna Biót, amelyik 47 évig végezte az irtást, lecserélték, és a legutóbbi közbeszerzési eljárást a fővárosi patkánymentesítésre egy négy cégből álló konzorcium, az RNBH nyerte el. Az átállással járó háromhetes intervallum miatt sok bejelentés felhalmozódott, de a konzorcium szerint ezeket már ledolgozták.

A Párbeszéd önkormányzati képviselője szerint ugyanakkor a társaság a vállalt 24 órás határidő helyett több napos határidővel dolgozik, és nem jutnak el mindenhova. A patkányszámlálóval az ő munkájukat is segíteni akarják.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?