Fákat vágnak a Disznófő alatt

2018.12.18. 15:56

Fakivágások kezdődtek hétfőn a XII. kerületi Szilassy úton, adta hírül a Normafa - természetesen blog.

"A környéken lakók kis számban képviseltették magukat. A helyiek kihívták a rendőröket, akik széttárták a karjukat, és az Önkormányzat embereit is, akik azt ígérték, megvizsgálják, mit tehetnek. Kint volt az egyik kereskedelmi televízió is" - írják beszámolójukban.

A szóban forgó telket a Normafa összefüggő erdőterületéhez az egyik oldalról szervesen kapcsolódó, de egyébként három oldalról már lakóházakkal körülvett erdő borítja, legalábbis ezt mondaná róla a fás szárú növényzetet erdőként azonosító laikus. Csakhogy ami hétköznapi emberi megítélés szerint erdőnek látszik, az még építési jogi szempontból elvesztheti erdő jellegét. Pont ez történt ezzel a területtel 2015-ben, amikor az érvényes szabályozás szerint lakóövezeti besorolást kapott. A telek 2004 óta magántulajdonban van, a kerületi önkormányzat adta el, jelenleg az egykori Vegyépszer-vezér, Nagy Elek a birtokosa.

A szóban forgó terület műholdképe
A szóban forgó terület műholdképe
Fotó: Normafa - természetesen / Facebook

Váczi János hegyvidéki alpolgármester az Indexnek azt mondta, a besorolást a fővárosi önkormányzat hajtotta végre, és a kerületi szabályozásnak alkalmazkodnia kell a magasabb rendű fővárosi jogszabályokhoz. Váczi szerint ugyanakkor indokolható volt a lépés, mert ez a terület az 1800-as évek óta teleknek számít, jogilag soha nem volt a Normafa erdejének része. A telken tudomása szerint egyelőre csak az aljnövényzet és a bozót kiirtása zajlik, de elismerte, hogy a tulajdonos építkezhet rajta. "Egyelőre semmilyen építésjogi eljárás nem indult el. Ha a tulajdonos építkezni akar, be kell tartania az övezeti szabályokat, amelyek meghatározzák a zöldfelületi minimumot és az építménymagasságot" - tette hozzá.

A helyzetet bonyolítja, hogy a lakótelepi házakhoz bevezető aszfaltozott szolgalmi út papíron ugyancsak a telekhez tartozik. Az ottlakóknak így nemcsak azzal kell szembenézniük, hogy az erdő, amire rálátnak az ablakukból, előbb-utóbb lekerített lakókertté alakul, hanem a lakásuk megközelítése is nehezedhet.

normafa
Fotó: Normafa - természetesen / Facebook

Ha nem is lesz a telken teljes tarvágás, a mai természetes erdőjelleg a beépítéssel nyilvánvalóan eltűnik. És ezzel folytatódik az a káros folyamat, amellyel mindig újabb darabka hasad le az erdő széléből, ahogy a város terjeszkedik. A történeti térképeket visszakövetve való igaz, hogy már 1878-ban parcellákat jelölnek a területen, de tény az is, hogy fizikai valójában soha nem épült be, sőt az egész környék erdő maradt a Szilassy úti, háromemeletes panelházakból álló lakótelep felépítéséig. Ez a telep, valamint a szomszédságában felépült újabb villák már most is zárványként ékelődnek be az erdőbe, közvetlenül a Disznófő-forrás alatt - és a zöldterület a jelek szerint hamarosan tovább fogyatkozik.