Zöldebb, vizesebb és párásabb lesz a Blaha Lujza tér

2019.03.11. 16:39
Ősszel megkezdhetik a Blaha Lujza tér felújítását. Több gyalogos- és zöldfelület lesz, pára- és vízjátékokat telepítenek, átépítik a kereszteződést. A rekonstrukció egy évig tart és 4 milliárd forintba kerül.

A fővárosi önkormányzat közleménye szerint egy kulturális célú épület és egy rendezvényhelyszín is épül. A csomópontot akadálymentesítik, felújítják az aluljárót, és részben módosul a teret határoló utak forgalmi rendje is. 

Forrás: Főpolgármesteri Hivatal
Forrás: Főpolgármesteri Hivatal

A téren található fák száma a mostani 26-ról 65-re nő, ezzel együtt az új zöldfelület mérete több, mint 1000 négyzetméter lesz. Fasort telepítenek a Rákóczi út jelenleg aszfaltozott középszigetébe is – ideiglenesen, azzal a szándékkal, hogy a Rákóczi út később megvalósuló fejlesztésig (amikor ezeket a fákat majd áttelepíthetik) kifejthesse jótékony hatását.

Két MOL Bubi közbringa gyűjtőállomás lesz a téren: a jelenleg is üzemelőt áthelyezik a József körút mellé, emellett egy újat telepítenek a Márkus Emília utcában. Több kerékpártámaszt is létesítenek, átépül a Somogyi Béla utca egészen a Gutenberg térig.

Forrás: Főpolgármesteri Hivatal
Forrás: Főpolgármesteri Hivatal

Az egyik legrégebbi fővárosi nagyáruház, a Corvin tulajdonosa magánberuházásban átalakítja az épületet, felújítva a műemléki homlokzatát. A Blaha Lujza tér felújításának tervezése 2018 júliusa óta tart, jelenleg az építési engedélyek megszerzése zajlik.