György
8 °C
23 °C

Bombák miatt kiürítik Budafok egy részét szombaton

2019.03.18. 13:33

Második világháborús bombák kiemelése és hatástalanítása miatt a Budafokon élők egy részének el kell hagynia otthonát szombaton, a hatósági zárás idejére a közúti és a vasúti közlekedést korlátozzák, közölte a fővárosi kormányhivatal hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a Magyar Honvédség tűzszerészei szombaton emelnek ki a Dunából, majd hatástalanítanak két, egyenként egytonnás robbanótestet. Az amerikai bombákat tavaly ősszel találták meg a Duna fővárosi, XXII. és XXI. kerületek közötti szakaszán.

 A rendőrség a művelet idejére:

  • egy kilométeres körben kiürítteti a városrészt,
  • valamint lezárja a 6-os számú főutat,
  • és a Kelenföld-Érd és alsó-Tárnok közötti vasútvonalon is szüneteltetik majd a közlekedést.

A kiürítendő területet a lakosságnak és az ott dolgozóknak legkésőbb szombat délelőtt 10 óráig el kell hagyniuk, és csak a hatástalanítás sikeres befejezése után térhetnek vissza.

A XXII. kerületi önkormányzat erre az időre három befogadóhelyet jelölt ki, valamint a folyamatos egészségügyi ellátásra szorulók szállításáról és felügyeletéről is gondoskodik. A mozgásukban korlátozott, idős vagy várandós lakosok szállításának megkönnyítéséért a budafok-tétényi önkormányzat különbuszokat állít forgalomba.

A bombák kiemelésének és hatástalanításának idejére, várhatóan szombat délelőtt 10 órától a 6-os számú főútnak a Savoya Park és a budafoki lehajtó közötti szakaszát lezárják.

A közösségi közlekedési megállókban szombat reggel a buszjáratokra már csak felszállni lehet, várhatóan 10 órától pedig a területet elkerülik a tömegközlekedési eszközök, buszjáratok a hatósági zárás feloldásáig.

A kiürítéssel érintett területen élők postaládáiba tájékoztatót juttat el a kerületi önkormányzat, részletes, naprakész információk a kormanyhivatal.hu oldalon olvashatók. A kormányhivatal tájékoztatása szerint a tavaly októberben megtalált robbanótestek a lakosságra, valamint a vízi és szárazföldi közlekedésre eddig nem jelentettek közvetlen veszélyt, kiemelésükre a Duna alacsony vízállása miatt az elmúlt időszakban nem volt lehetőség.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!