Tarlós favédelemért felelős biztosnak nevezte ki a Főkert vezetőjét

2019.09.02. 15:10 Módosítva: 2019.09.02. 15:11

Környezetvédelemért és zöldpolitikáért felelős főpolgármesteri biztosnak nevezte ki Szabó Józsefet, a Főkert vezérigazgatóját Tarlós Istvánt.

A Tarlós István által aláírt közlemény szerint erre azért volt szükség, mert

az utóbbi hónapokban ugrásszerűen szaporodott a favédelemmel és zöldpolitikával kapcsolatos, kissé demagóg, olykor hisztérikus kommunikációs megnyilvánulások száma.

Tarlós szerint ezek a megnyilvánulások nem ritkán ellentétesek a főváros érvényes, elfogadott klímastratégiájában és zöldinfrastruktúra-fejlesztési koncepciójában foglaltakkal. A főpolgármester úgy látja: ezeket az elveket érvényesíteni kell, és a hiteles kontrollt egy kézbe kell helyezni. 

Szabó Józsefet felhatalmazták arra is, hogy ellenőrizze a fenti tárgykörben született intézkedések végrehajtását, és Tarlós István nevében gyorsan reagáljon az ezzel kapcsolatos nyilatkozatokra. Szabót szeptember 2-i hatállyal határozatlan időre nevezték ki a posztra.  

Idén tavasszal a Főkert balesetveszélyes belvárosi fasori fákat vágott ki, és helyettük újakat ültetett. A Főkert mintegy 250 ezer fasori fát kezel a fővárosban. Egy évben 800-1000 fát vágnak ki, és körülbelül 4000-5000 fát ültetnek.