Karácsony Gergely kirúgta az FKF vezérigazgatóját

2019.12.04. 18:43 Módosítva: 2019.12.05. 01:17

Karácsony Gergely főpolgármester rövid Facebook-posztban jelentette be, hogy meneszti a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vezérigazgatóját, Nagy László Albertet:

Holnapi hatállyal kezdeményeztem az FKF vezérigazgatójának felmentését.

Karácsony korábban már jelezte, hogy elfogadhatatlannak tartja a közterület-fenntartó teljesítményét a decemberi első – és annyira azért nem súlyos – havazásban:

Nem vagyok elégedett azzal, amit az FKF nyújtott hétfőn, megértem sokak felháborodását, elfogadhatatlanul sok kellemetlenséget okozott a havazás. A szűk keresztmetszet a munkaerőhiány, nem sikerült elég embert leigazolni, ezt súlyosbítja az elavult géppark. De a kibúvóknak ilyenkor nincs helyük, tudom, az ügy kezelésében elégtelent kapott a cég, ennek lesz következménye.

Azonban nem csak a havazás áll Nagy László Albert menesztésének hátterében, sőt. Karácsony ugyanis azt a hírt linkelte be bejelentése alá, mely szerint az FKF a Karácsony által meghirdetett szerződéskötési moratórium ellenére, közvetlenül az új közgyűlés alakuló ülése előtt aláírt egy két évre szóló, másfél milliárd forint értékű szerződést egy, a Mészáros-csoporthoz tartozó céggel „a cég hulladékhasznosító művének négy kazánjához tartozó füstgáztisztító berendezésekben keletkező pernye és füstgáztisztító maradékanyag elszállítására“.

Nagy László Albert 2018-ban.
Nagy László Albert 2018-ban.
Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Az augusztusban kiírt közbeszerzési pályázaton összesen 20 ezer tonna hulladék elszállítására kerestek vállalkozót, de igény szerint további 5000 tonnával megtoldható a fenti mennyiség. A megjelölt határidőre csupán egyetlen cég adott be pályázatot: a Hungaropec Ipari Hulladékkezelő Zrt.

A társaság fillérre annyit ajánlott, mint amennyit a kiíró FKF eredetileg becsült árként megadott.

A két fél gyorsan meg is állapodott október 31-i dátummal, és alig öt nappal az új ellenzéki városvezetés alakuló ülése előtt aláírták a két évre, 2021. november végéig szóló kontraktust. A szerződés összértéke az opcionális mennyiség nélkül 1,479 milliárd forint. A Fővárosi Közgyűlés így hiába döntött úgy, hogy egyelőre csak az idei maradvány terhére köthető szerződés, illetve történhet kifizetés a beruházások esetében, az FKF jócskán túllépte a határozatban megjelölt határt.

A két évre szóló megrendelést versenytárs nélkül elnyerő Hungaropec Zrt.-nek egyedüli tulajdonosa a V-Híd Kft., amelynek tulajdonosa a V-Híd Zrt. Utóbbi egykoron a Hídépítő Zrt. tulajdonosának, Apáthy Endrének az érdekkörébe tartozott, de 2017 végére a részvények többsége előbb Sárváry Istvánhoz, a fennmaradó 10 százalék pedig a Properitus Vagyonkezelő Kft.-hez vándorolt. Majd a GVH iratai szerint 2018 februárjában a Mészáros-csoport – Mészáros Lőrinc és Mészárosné Kelemen Beatrix – egyedüli irányítást szerzett a V-Híd Építő Zrt. egésze felett.