Csütörtökig lehet véleményezni a Hajógyári-sziget körbegátazását

2020.07.21. 16:24

A környezetvédelmi hatásvizsgálat  részeként csütörtökig lehet írásban véleményt fűzni az Óbudai (Hajógyári)-szigeten tervezett gátépítésekhez. A határidőre az Óbudai Kutyás Egyesület hívta fel a figyelmet. Az iratból az is kiderül, hogy az ügyben augusztus 26-án tartanak egy közmeghallgatást is.

Július 8-án élőlánccal és kutyákkal tiltakozott néhány száz fő a Hajógyáriként is ismert Óbudai-szigeten, ahol a kormány a nemrég nyilvánosságra került tervek szerint nagyszabású gátépítésbe kezdene.

Ez a sziget úgy jó, ahogy van

A kormány nemrég úgy döntött, hogy kiépíti a sziget árvízvédelmi rendszerét, amire 628 millió forintot biztosított. A Pest Megyei Kormányhivatal klímaelemzése ugyanakkor azzal számol, hogy a tervezett beavatkozás miatt körülbelül 42 tonnával csökkenne a szén-dioxid-megkötés, ami abból adódik, hogy a legrosszabb esetet feltételezve 

AZ ÁRVÍZVÉDELMI TERV KIVITELEZÉSHEZ 950-1000 DARAB IDŐS FÁT IS KI KELLENE VÁGNI.

Ez azt jelenti, hogy a szigeten található 15,3 hektár ligeterdő csaknem ötödét érintené a védműrendszer megépítése.

Az Óbudai-szigetet – amely a Sziget Fesztiválnak is otthont ad – már régóta be akarják építeni. A Duna vízszintingadozása azonban ezt akadályozza, hiszen árvízkor a víz elárasztja a szigetet. A kormány tervei szerint a szigeten lenne például a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Sportakadémia.

(Via Hvg.hu)