Kósa Lajos szerint ha a Fidesz meg is szerzi a képviselői helyet a ferencvárosi időközi választáson, Gyurcsány " egy óra alatt kettőt vásárol helyette".
Az MSZP-SZDSZ-politikusok felhívták a figyelmet arra, hogy a Magyar Hírlap keddi számában Fidesz-reformként aposztrofált javaslatok egy részét korábban már felvetették, de akkor elutasította az ellenzéki párt.
Tarlós István és Kósa Lajos (Fidesz) debreceni polgármester elemzésében, amit a Fidesz vezetőinek figyelmébe ajánlottak, az egyik javaslat szerint megmaradna a 23 kerület, de bizonyos hatásköröket átcsoportosítanának a fővárosi önkormányzathoz.
Egy másik alternatíva Budán három, Pesten négy-öt önálló kerülettel számol. Az 1990-es évek elején kidolgozott úgynevezett City-koncepciót jelentő változatban a belső kerületek, az I., a II. egy része, az V., a VI., a VII., a VIII., a IX. és a XIII. egy része alkotná a fővárosi önkormányzatot, a III., a IV. és a XI. önálló maradna, a többi kerület összevonásával pedig további négy-öt jönne létre.
A negyedik elképzelés esetén, amit Tarlós István ismeretei szerint Demszky Gábor is támogat, megszűnne a 23 kerületi önkormányzat, a városrészeket elöljárók képviselnék, a Fővárosi Közgyűlés létszáma pedig 67-ről 40-re csökkenne.
Steiner Pál szerint erről a felvetésről az elmúlt időszakban már sokszor volt többpárti egyeztetés, azonban a Fidesz miatt nem jött létre megegyezés. Mint mondta, e felvetés reményt adhat a kétszintű fővárosi önkormányzati rendszer megreformálása mellett az elavult megyei rendszer reformjára is. Az MSZP nyitott arra, hogy a Tarlós István által felvetett 2014-es időpontnál jóval előbb, akár már 2010-től új fővárosi önkormányzati rendszert hozzanak létre.
John Emese a Fidesz-frakcióvezetőhöz írt keddi levelében megjegyezte, hogy "az Ön pártja most konstruktív felvetésekkel állt elő", esély nyílik a kétharmados törvénymódosításra. A jelenlegi budapesti önkormányzati rendszert már rég nem az ésszerűség, hanem a politikai tehetetlenség tartja egyben. Indítványozta, hogy a pártok fővárosi frakcióvezetői mielőbb tárgyaljanak erről és terjesszenek egységes javaslatot ez ügyben még 2009 első felében az Országgyűlés elé.
Rogán Antal közölte, hogy a működőképességnek és az olcsóságnak kell dominálnia a budapesti önkormányzati rendszer megreformálásánál, amire szerinte jó lenne mielőbb sort keríteni, hogy a 2010-es önkormányzati választásokat már az új keretek között tarthassák. A politikustársa által felvetett lehetőségek mindegyike mellett és ellen is szólnak érvek - jegyezte meg. Ahhoz, hogy bármelyikből valóság legyen, szükség van más parlamenti pártokra is a kétharmados törvény miatt.
Hunvald György (MSZP) felhívta a figyelmet arra is, hogy az önkormányzatoknak a jelenlegi rendszerben sem lenne gondjuk, ha működésükhöz elegendő pénzt kapnának. Emlékeztetett rá, hogy a rendszerváltás óta az állam egyre több feladatott hárít át az önkormányzatokra anélkül, hogy pénzt, normatívát is adna hozzá.
A politikus szerint ha nem oldják meg az önkormányzatok feladatfinanszírozását, akkor lehet akármilyen reformot csinálni, lehet csökkenteni a képviselők számát, s helyezhetik a döntési pontokat bárhová, de ettől még a helyzet nem javul Budapesten és országosan sem.

Hétfőn, az év első munkanapján hosszú sorok álltak szinte egész nap a forgalmasabb BKV-pénztárak előtt, például a Moszkva téren, vagy az Újpesti városközpont megállónál. Előfordult, hogy egy olvasónk több mint fél órát várt, mire megvásárolhatta a bérletét.
Kiricsi Karola, a BKV szóvivője elmondta, hogy a cég készült az előre látható rohamra. A január 5-i első munkanapra tekintettel a bérletek érvényességét január 7-én 24 óráig meghosszabbította. Január 8-ig négy pénztár, a Moszkva téri, az Örs vezér téri, a Boráros téri és a Batthyány téri 0-24 óráig, 27 további, forgalmas területen lévő pénztár pedig 23 óráig tart nyitva.
Kiricsi Karola hozzátette, hogy összesen 38 darab jegyárusító mobilbódéban is lehetett bérletet vásárolni, és sokan áttértek már tavaly a hónap közepi bérletvásárlásra is. Ezért úgy ítéli meg, hogy idén a tavaly év eleji helyzethez képest kényelmesebbé vált, kedvezőbb lett a bérletvásárlás, ugyan a hosszú sorban állást nem tudták kiküszöbölni. A csúcs a tapasztalatok szerint január 7-ig tart.
Új bérleteket december 29-től lehet kapni a pénztárakban. Előtte volt néhány nap, amikor némi zavart tapasztalhattak az utasok. Előfordult például, hogy ha valaki 27-én akart volna bérletet venni, akkor bizonyos pénztáraknál nem tudtak adni neki, mert a 2008-asok elfogytak, a 2009-esek viszont még nem érkeztek meg.
Új, 2009-es jegyet egyelőre nem lehet még vásárolni, mert nyomtatják őket. Ezért január 15-ig a régi jegyeket lehet kapni a tavalyi áron, amelyek érvényesek továbbra is. A hónap közepétől kapható új jegyek a metrón kezeléstól egy órás időtartamra érvényesek, tehát át is lehet velük szállni.
Vitézy Dávid, a VEKE szóvivője, a BKV felügyelő bizottságának tagja szerint a felelősség elsősorban a fővárosé, mert nem tudtak dönteni november végén a jegyáremelésről. Így nem tudták időben kinyomtatni az új bérleteket, amelyeket sokan ezért nem tudtak megvásárolni az év végén. (Egy olvasónk jelezte, hogy december 20-án és 29-én is próbálkozott a Ferenciek téri állomáson, hogy elkerülje az év eleji sorállást, de nem kapott bérletet.)
Vitézy Dávid szerint szép gesztus, hogy több pénztár éjjel-nappal nyitva tart, de több helyen, például a Moszkva téren csúcsidőben nincs nyitva az összes pénztár. Véleménye szerint az a BKV felelőssége, hogy nem inkább a csúcsidőben bezárt ablakoknál használja fel azt a munkaerőt, amelyik például hajnali két órakor várja a nem érkező utasokat.
Vitézy elmondta, azt nem tartja eredménynek a BKV részéről, hogy idén 50 perc helyett csak 40 percet kell sorban állni. A cég részéről már régen meg kellett volna teremteni az internetes bértletvásárlás lehetőségét, és az automatákat is át lehetne állítani, hogy bérletet is lehessen váltani velük. Hozzátette, sokan nem tudják, de elkerülhető a sorbanállás a pályaudvarokon, január 1-től ugyanis a vasúti pénztáraknál is kapható BKV-ra is érvényes havi bérlet.
A Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn kezdeményezi, hogy a Fővárosi Bíróság hosszabbítsa meg 90 nappal Kardos Péternek, az erzsébetvárosi önkormányzat pénzügyi bizottsága előzetesben lévő elnökének a letartóztatását - írja a Magyar Hírlap. A másik érintett önkormányzati tisztviselő, az SZDSZ-es Gál György előzetesét még az ünnepek előtt meghosszabbították.
A gyanú szerint különböző cégeken keresztül önkormányzati épületeket vettek meg áron alul és nagy haszonnal értékesítették azokat. Gál az üzletek nyélbe ütéséért több mint 300 millió forint kenőpénzt is kapott az ügyészség szerint. A lap szerint egy régi újságcikkből kiderül, hogy Gálnak már korábban is volt dolga a rendőrséggel: ittas vezetés miatt vették el egy időre a jogosítványát.
Egy mentőautó és egy másik kocsi karambolozott a villamos síneken Budapesten, a Baross utca és a József körút kereszteződésénél, pénteken este fél hét után. A 4-6-os villamosok a baleset miatt nem közlekednek a lágymányosi végállomások és a Blaha Lujza tér között. Ezen az útvonalon a helyszínelés végéig pótlóbuszok járnak - mondta el a BKV fődiszpécsere. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint egy ember sérült meg könnyebben a személyautóban.
Az ombudsman azt javasolta a főváros közgyűlésének, hogy módosítsa parkolási rendeletét. Jelenleg a kerületi önkormányzatok csak a tulajdonukban lévő utakra adhatnak ki parkolási engedélyt, a fővárosi önkormányzat útjaira nem.
Az ombudsman kiemelte, hogy az is alapvető jelentőségű, hogy az autóst ne érje indokolatlan zaklatás azért, mert a parkolójegyét nem a megfelelő automatánál váltotta meg. A fővárosi parkolási rendszer nem egységes,mert eltérő tulajdonviszonyokon alapul.
Ez konkrét esetekben pénztárcába vágó módon is veszélyezteti a jogbiztonságot és a tisztességes eljáráshoz való jogot. Amennyiben például az autósnak nincs megfelelő információja a közutak tulajdoni viszonyairól, parkolási díj és pótdíj megfizetésére kötelezhetik csak azért, mert engedélyével vagy a megváltott parkolójegyével nem a kerületi, hanem a fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő területen parkol - vagy fordítva. Az ombudsman szerint ezért indokolt lenne az egységes parkolási rendszer bevezetése, a jogi normák összehangolása.
A megoldást Szabó Máté álláspontja szerint nem a parkolási társaságok megegyezése, hanem elsősorban az önkormányzatok közötti megállapodás hozhatja el. Ezért javasolta Budapest Főváros Közgyűlésének, módosítsa rendeletét annak érdekében, hogy a parkolási engedélyek a fővárosi kerületi önkormányzatok teljes területén érvényesek legyenek, függetlenül attól, hogy a közterületek kerületi önkormányzati vagy fővárosi tulajdonban vannak.
Az országgyűlési biztos azért is javasolta a fővárosi rendelet módosítását, hogy a parkolási társaságok elfogadják egymás parkolójegyeit és így valóban megvalósulhasson az autósbarát, egységes fővárosi gyakorlat.
Nem rendelik el Budapesten a szmogriadó tájékoztatási fokozatát, mert jelentősen csökkent a szálló por koncentrációja, közölte a főpolgármesteri hivatal szerdán. Tájékoztatásuk szerint szerdára a város csaknem minden pontján a 75 mikrogramm/m3-es tájékoztatási küszöbérték alatt maradt a por mennyisége a levegőben, csak a Széna téren mértek ennél valamivel magasabb értéket.
A változás többek között annak köszönhető, hogy kevesebben használták az autójukat és főváros térségében megélénkült a szél, amely megtisztította a város levegőjét. A meteorológiai előrejelzés szerint az elkövetkezendő napokban megerősödik a szél, ezért a levegő minősége további javulhat.
Kedden az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat azt közölte, hogy egészségtelen Budapest levegője, mert jelentősen megnőtt a levegőben szálló por koncentrációja. A fővárosi önkormányzat pedig kilátásba helyezte, hogy szerdán életbe léphet a szmogriadó tájékoztatási fokozata.
Tapasztalataik szerint ilyenkor több száz köbméternyi összetört üveget, trombitát, szerpentint és konfettit kell összetakarítani. Az ünnep miatt a hulladékszállítás rendjében nem lesz változás, Újévkor a csütörtöki napra esedékes területekről szállítják el a hulladékot.
A közterületi alkoholtilalom érvényben marad, gyakorlatilag viszont lehetetlen bizonyítani a fogyasztást, akkor is, ha fel van bontva az üveg.
A taxitársaságok vagy egyáltalán nem, vagy csak korlátozott számban vesznek fel előrendeléseket.
A Népszava értesülése szerint hamarosan a BKV vezérigazgató-helyettese lehet Becker László jelenlegi metróbiztos. A lapnak az információt az érintett nem erősítette meg.
A lap úgy tudja, hogy a cégnél a januárban kezdődő szervezeti változások során alakítanák ki az új helyettesi posztot, melyet Kocsis István vezérigazgató javaslatára tölthetne be az önkormányzatnál dolgozó szakember.
Becker László nem a metró építéséért felelős projektigazgatósághoz kerülne, hanem közvetlenül a BKV menedzsmentjébe, ahol az uniós pályázatokkal foglalkozna.
Becker Lászlót 2007 januárjában nevezte ki metróbiztossá Demszky Gábor főpolgármester.
Százszázalékos kihasználtsággal működnek jelenleg a fővárosi hajléktalanszállók – mondta Lengyel Eszter, a Menhely Alapítvány diszpécsere.
A karácsonyi ünnepek alatt is teltházasak voltak az éjjeli menedékhelyek Budapesten – mondta el a diszpécser, hozzátéve, hogy tél idején ez általában így szokott lenni. A hideg időre tekintettel azonban a férőhelyek számán felül is befogadják a hajléktalanokat, fekvőhelyek híján padokon, székeken, de legalább melegben tölthetik az éjszakát a rászorulók.
A fővárosban jelenleg mintegy 1200 férőhely van a hajléktalanok számára fenntartott éjjeli szálláshelyeken, a speciális éjjeli menedékhelyeken további mintegy 500 hajléktalant tudnak elszállásolni. A nappali melegedőkön megfordulók létszámát nem regisztrálják, de az alapítvány diszpécsere szerint ezek a helyek is teljes kihasználtsággal működnek.
A videón a helyi SZDSZ elnöke hamisításról beszél. A párt szerint csak provokálták őket.
A képviselők nem akarták, hogy egy ad hoc grémium kutakodjon az ingatlanpanama-gyanús ügyletekben.
De a fő gyűjtőcsatorna építése miatt továbbra is lesznek forgalomkorlátozások.
Szombaton átadják a Szabadság hidat a villamosforgalomnak. Ezzel összefüggésben a korábbi útvonalán újra beindul a 47-es villamos a Deák Ferenc tér és Budafok, Városház tér között, valamint a 49-es villamos is a Deák Ferenc tér és a Kelenföldi pályaudvar között.
Megszűnnek a 47-49V és a 149-249V jelzésű villamospótló autóbuszok. A 61-es villamos meghosszabbított útvonalon, Hűvösvölgy és a Móricz Zsigmond körtér között szállítja az utasokat, ez pótolja az 56-os villamost, amely viszont ideiglenesen nem közlekedik.
A 18-as villamos a Moszkva tér és Savoya park között jár. A csatornaépítés miatt a 41-es villamossal megváltozott útvonalon, Kamaraerdő és a Moszkva tér között lehet utazni. A 41A villamos megszűnik, a 19-es villamos pedig ideiglenesen nem közlekedik, helyette a 19-41V jelzéssel villamospótló autóbuszok járnak a Batthyány tér és a Szent Gellért tér között.
A szombattól életbe lépő forgalmi rend ideiglenes állapot, várhatóan a budai főgyűjtő csatorna építésének befejezéséig tart, melynek tervezett időpontja 2009. április vége - közölte a BKV.
A díszkivilágítás a tervek szerint jövő szeptemberre készül el és novemberben kapcsolhatják fel a fényeket. A munkálatokhoz Japán 120 millió forinttal, a fővárosi önkormányzat pedig 150 millió forinttal járul hozzá.
A terveket egy világhírű japán tervező, Isii Motoko készíti. Budapest hídjai közül most még csak a Lánchíd rendelkezik díszkivilágítással. Legközelebb a jelenleg felújítás alatt álló Szabadság híd kap díszkivilágítást. Sinicsi Nabekura erről azt követően beszélt, hogy Göncz Kinga külügyminiszterrel együttműködési megállapodást írt alá egy 2009-től induló japán önkéntes programról.
Göncz Kinga az aláírást követően hangsúlyozta: a magyar uniós csatlakozásig működő japán fejlesztési program (JOCV) folytatásaként kötötték most meg az önkéntes programról (J-CAT) szóló megállapodást. Az önkéntesek hét magyarországi iskolában tevékenykednek majd két évig.
Egyrészt nyelvet tanítanak, másrészt egyéb kulturális ismeretet is oktatnak majd, így például origamizni tanítják majd a diákokat - tette hozzá. A miniszter és a nagykövet kiemelte, hogy 2009 jubileumi év lesz a két ország kapcsolatában.
Az Osztrák-Magyar Monarchia és Japán közötti kapcsolatfelvétel 140., illetve a magyar-japán diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 50. évfordulóját ünnepli a két ország jövőre. Sinicsi Nabekura reményét fejezte ki, hogy a jövő évi programsorozat szorosabbra fűzi a japán-magyar kapcsolatokat.
A jubileumi év keretében számos kulturális programot terveznek. Egyebek mellett lesz japán nyelvi szónokverseny, de az érdeklődők megismerkedhetnek a japán teázási szokásokkal is.
A jelöltállítás ideje péntek délután négy órakor járt le, a pártoknak eddig volt lehetőségük arra, hogy jelöltjeiknek 750 érvényes ajánlószelvényt összegyűjtsenek.
Az előírt időpontig (időrendi sorrendben) a Humanista Párt (HP), az SZDSZ, az MSZP, a Jobbik, a Magyar Kommunista Munkáspárt (MKM), a Fidesz-KDNP, az MDF, valamint a Magyar Szociális Zöld Párt (MSZZP) jelöltjét vette nyilvántartásba a helyi választási bizottság.
A HP Várady Tibort, az SZDSZ John Emese fővárosi frakcióvezetőt, az MSZP Bánsághi Tamás ferencvárosi alpolgármestert, a Jobbik Szegedi Csanádot, az MKM Paulik Pétert Istvánt, a Fidesz-KDNP Bácskai János helyi választókerületi elnököt, az MDF Dézsi Mihály korábbi rendőrségi szóvivőt, míg az MSZZP Polgár Tamást, a blogger Tomcat-et jelölte.
Az MDF jelöltje korábban már egyszer leadta ajánlószelvényeit, ám a helyi bizottság azt állapította meg, hogy az érvénytelen ajánlások miatt azok száma nem érte el a szükséges 750-et. Dézsi Mihály számára a határidőig azonban újabb szelvényeket gyűjtöttek össze, így elképzelhető, hogy mégis összegyűlt az induláshoz szükséges számú ajánlás.
Gegesy Ferenc, aki egyben a IX. kerület polgármestere, szeptember közepén mondott le egyéniben szerzett parlamenti mandátumáról a 12-es számú országgyűlési egyéni választókerületben (oevk), és kilépett az SZDSZ-ből is.
Az időközi választás idején ugyanazok a jogszabályok érvényesek, mint általában a parlamenti voksolás idején, így lesz kampánycsend, és lehet majd külföldön is voksolni, ami azonban lényegesen megdrágítja a választási eljárást. Az oevk-irodánál a péntek délutáni határidőig öten jelezték, hogy az első, vagy a második fordulóban külföldön szavaznának.
Egy választó az Egyesült Államokban, ketten Nagy-Britanniában, egy személy Írországban, míg egy másik Marokkóban kívánja leadni a szavazatát. A választás első fordulója akkor lesz érvényes, ha a választópolgárok több mint fele szavaz, és akkor lesz eredményes, ha az egyik jelölt megszerzi a szavazatok több mint felét.
Érvénytelen vagy eredménytelen választás esetén január 25-én második fordulót tartanak; ekkor az érvényességi küszöb már csak 25 százalék. Ha ezt sem érné el a választói részvétel, akkor újabb időközi választást írnak ki. A 12-es számú oevk Ferencváros kétharmadát, jórészt a belső városrészt fedi le, és mintegy 38 ezer lakója van.
Szabad lesz az út a Lágymányosi híd és a Margit híd között.
Egy autó hajtott szabálytalanul a villamossínre az Oktogonon a 4-6-os villamos vonalán. Hogy ne kapja telibe az autót, a villamos kemény fékezésre kényszerült: az ütközést így ugyan sikerült elkerülni, de 3 utas elesett. Kettőt a helyszínen részesítettek elsősegélybe a mentők, a harmadikat kórházba kellett szállítani.
Jelen pillanatban a Balaha Lujza tér és az Oktogon között villamospótló buszok járnak, a BKV reményei szerint azonban egy negyed órán belül helyre áll a villamosközlekedés.
Az új forgalmi rend a budai főcsatorna befejezéséig, 2009. tavaszáig lesz érvényes.
A hárommilliós reprezentációs keretből 150 ezerért szivart vett a társaság.
A BKV átlagosan 8,8 százalékkal emeli tarifáit. A legnagyobb változást az egységes Budapest-bérlet jelenti majd, amellyel a BKV, a MÁV Start és a Volán járatain is lehet majd utazni. Az új havibérlet 9000 forintba kerül január 1-étől. A tanuló-, nyugdíjas- és kismama-bérletek ára 3550 Ft lesz.
Új lehetőség lesz a negyedéves bérlet. A 27 ezer forintos negyedéves bérlet 100 napig lenne érvényes, így az utas 10 százalékot megtakaríthat. (Ennek alapján aki 2009-ben négy negyedéves bérletet vesz, az plusz egy hónapig veheti igénybe a közösség közlekedést.) A vonaljegyek ára húsz forinttal nő, és így 290 forintra emelkedik.
Napi öt utazás fölött napijegyet érdemes vásárolnia az utasoknak. A jegytípus tervezett ára 1500 forint, amely 3,2 százalékkal olcsóbb az ideinél. A kerékpárosok jövőre havi 500 forintért kerékpárbérletet is válthatnak, amelyet a kerékpárszállításra kijelölt vonalakon használhatnak majd.
A települési szilárd hulladék, azaz a szemétdíj 14,1 százalékkal emelkedik. A díjemelés egy családnak (családi házas övezetben) egy 110 literes edény heti egyszeri ürítése mellett a havonta átlagosan 300 forintos kiadást jelent.
A települési folyékony hulladékkezelési díj, azaz a szippantás díja köbméterenként 1578 forintra (+ áfa) lesz január 1-től. Ez 7 százalékos díjemelést jelent. A kéményseprési díj is 7 százalékkal növekedik jövőre. A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. javaslata szerint a kegyeleti díjtételek összességében 2,4-4 százalék között emelkednek jövőre.
A testület délután tárgyalja a csatornadíjra és a vízdíjra vonatkozó emelési javaslatokat. Ha a képviselők elfogadják, a csatornadíj 2009. január 1-től köbméterenként 260,50 forintos (+ áfa) lesz, ami az előző évihez viszonyítva 9,9 százalékos díjnövekedést jelent. A díjemelés háztartásonként 237 forint többletkiadást jelent havonta.
8,4 százalékos vízdíjemelésre tett javaslatot a fővárosi közgyűlésnek a Fővárosi Vízművek Zrt. A javaslat elfogadása esetén 2009. januártól egy köbméter ivóvíz ára 180,50 Ft + ÁFA lenne.
A kormány szerdai döntése a BKV megmentéséről okafogyottá tette a munkabeszüntetést.
Ha szerdán sem sikerül megállapodni, jön a sztrájk, ám sajtóhírek szerint a követelt 30 milliárd egyharmadára lesz szerdán ígérvény.
A VII. kerületei rendkívüli ülésen újraalakult a Fidesz-csoport, és megszavazták a bérházeladás ügyi vizsgálóbizottságot is.
Rovataink a Facebookon