Veszélyben a Lehel úti állatkórház

2004.11.25. 09:31
Hónapok óta rebesgetik szakmai körökben, hogy kihúzzák a jelenlegi helyén tizenöt éve működő Budapesti Állatkórház lába alól a talajt. Az FVM tervei szerint a csaknem százéves épületben irodákat hoznának létre, hogy helyet adjanak egy új minisztériumi osztálynak.
Az orvosok hétfőn tudták meg hivatalosan, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium felmondta azt az évente meghosszabított bérleti szerződést, ami alapján a Budapesti Állatkórház 1989 óta sikeresen működhetett az FVM Lehel úti ingatlanjában. Az Index úgy értesült, hogy a minisztérium tervei szerint a csaknem százéves épületben irodákat hoznának létre, szorult helyzetbe hozva ezzel a főváros egyik, huszonnégy órás ügyeletet is adó állatkórházát.

Már hónapok óta rebesgetik szakmai körökben, hogy kihúzzák a kórház lába alól a talajt, de hétfőig erről hivatalosan semmiféle tájékoztatást nem kaptak a minisztériumtól, mondta el az Index megkeresésére Hargitay András, korábbi világ- és Európa-bajnok úszó, a kórház egyik közismert állatorvosa. A kórháznak december 31-ig szól az ingatlanbérleti szerződése a tárcával.

Kényszerből vállalkoztak

#
Klikk a képre!
A Budapesti Állatkórház Kft. tizenöt évvel ezelőtt alakult a földművelésügyi minisztérium alá tartozó Fővárosi Állategészségügyi és Élemiszer Ellenőrzési Állomás állatkórházának dolgozóiból. A minisztériumnak akkor nem volt pénze az intézmény fenntartására, ezért válaszút elé állították az orvosokat: vagy saját erőből működtetik a kórházat, vagy megszűnik a klinika és ők utcára kerülnek. Azóta bérlik az agrártárcától havonta több százezer forintért a Hun és a Lehel utca sarkán álló épületet, amit pár évvel ezelőtt meg is akartak vásárolni 45 millió forintért, de a kezdeti nyitottság után ettől végül az FVM elzárkózott.

Az épületbe irodahelyiségeket álmodni nem túl jó ötlet, még akkor sem, ha pénzhiányra hivatkozva akar meglévő, saját tulajdonú ingatlanba költöztetni egy új minisztériumi osztályt az FVM. Az 1912-ben katonai raktárnak épült, körülbelül kétszáz négyzetméteres ház ugyanis bontásra van ítélve, és bár fennmaradási engedély van érvényben rá, átépíteni nem lehet, tájékoztatta a karbantartásra kötelezett bérlőket a XIII. kerületi önkormányzat építési főosztálya. Mint arról az Index a helyszínen is meggyőződhetett, nem igazán ideális irodaépületnek a Lehel utca 43. szám alatti nyeregtetős ház. Ennek ellenére a "Lehel úti állatkórház" olyan fogalom, olyan praxisértékkel bíró hely, aminek hihetetlen szakmai értéke van, "még a villamoson is úgy mondják be a megálló nevét, hogy Állatkórház", érvelt az exsportoló - orvostársai nevében is - munkahelyük megmaradásáért.

Ki a felelős?

A belül jól felszerelt, folyamatosan fejlesztett állatkórháznak otthont adó, kívül nem túl fényes állapotú épületben jelenleg harmincan dolgoznak. Folyamatos az ambuláns rendelés az év minden napján, akár éjjel is fogadják a pácienseket, még vidékről is érkeznek beteg állatokkal a nagy forgalmú intézménybe, ahol ezek mellett egyetemi hallgatók gyakorlati képzése is folyik. Mivel januártól az állatorvosi egyetemen megszűnik a huszonnégy órás ügyelet, és ha a Lehel úti kórház sem működhet tovább december 31-e után, akkor gyakorlatilag nem marad non-stop állatorvosi ügyelet Budapesten. "Sem telket, sem épületet, sem pénzt nem tudunk keríteni, egy állatkórházat nem lehet csak úgy, egyik napról a másikra átköltöztetni" - mondta az Indexnek Hargitay András, aki nem vitatja, hogy a minisztériumnak minden joga megvan a szerződés felmondására. "De ez nem jogi kérdés. Milyen lenne, ha azzal az indokkal, hogy az államnak nincs pénze újabb irodaépületre, kiürítettnék a János kórházat?" - utalt az általuk ellátott közfeladatra az állatorvos.


Klikk a képre!
Mivel korábban internetes szakmai fórumokon, csetszobákban, SMS-ben már elterjedt a híre tárca terveinek, az ügy megnyugtató rendezését kérő kórház levélben fordult a miniszterhez, megkapva ehhez a kerületi polgármester és a fővárosi állatorvosi kamara elnökének támogatását. Erre választ eddig nem kaptak, csak hétfőn értesültek a Fővárosi Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás igazgatójától, hogy az FVM nem kívánja december 31-e után meghosszabbítani a szerződést. Ezek után ismételten a tárcához fordultak, ahonnan azt a tájékoztatást kapták, hogy konkrét döntés még nincs az ügyben, tudtuk meg Hargitay Andrástól. "Olyanok vagyunk, mint a súlyos beteg, aki körül mindenki tud mindent, de vele senki nem közöl semmit" - fakadt ki az orvos. Ráadásul nincs egyetlen kompetens felelőse sem a kérdésnek a tárcánál, azt sem tudják kitől származik a felmondás, kivel kellene tárgyalni a megmaradásról. Csütörtökre ezért sajtótájékoztatót hívnak össze, hogy nagyobb nyilvánosságot kapjon ügyük, bár remélik, hogy "nyitott kapukat döngetünk".

Konkrétumok nélkül

A környék rendezési terve szerint megváltozik a kórházépület városszerkezeti helyzete, mivel a jelenleg honvédségi kezelésben lévő szomszédos telket ismét megnyitják, a szemközti Hun utcának ismét lesz folytatása. Hogy ennek lehet-e köze az egyébként leépítésekkel számoló, a közigazgatási racionalizálás jelszavát hangoztató minisztérium távlati terveihez, egyelőre nem tudni.

Az intézmény működését modernizálni kell, de az ezzel kapcsolatos "egyeztetések még olyan korai stádiumban vannak", hogy nem tud konkrétumokat mondani, mondta az Index kérdésére a FVM kommunikációs osztályának munkatársa. Mint mondta, két hét múlva érdemes visszatérni a kérdésre.