Csak májusra készül el a Balatoni úti felüljáró

Senki nem felel a Balatoni úti felüljáró fél évvel későbbi átadásáért Dél-Budán - az InfoRádió szerint. A fővárosnak 14 milliós, a beruházónak százmilliós pluszkiadást jelent a csúszás.

Felelős és kötbér nincs, többletköltség van a Balatoni úti felüljáró elrontott rekonstrukciója miatt - tudta meg az InfoRádió. A főváros 14 millió forintot fizet rá az acélszerkezet megerősítésére, a kivitelező pedig "lenyeli" a több mint 100 milliós pluszköltséget.

A most befejezett vizsgálat szerint senki sem felel a Balatoni úti felüljáró átadásának fél éves csúszásáért - mondta az InfoRádiónak, a főpolgármesteri hivatal alosztályvezetője. Konyáry Zsófia hozzátette, hogy a kötbértől is elesik az önkormányzat, mert a kivitelezőnek kötbért csak a meglévő tervjóváhagyást követően kellett volna fizetnie, ez azonban késett az építkezéshez képest.

A főváros anyagköltségre ad plusz 14 milliót

Konyáry Zsófia közölte, hogy a főváros a beruházásra eredetileg elkülönített összeget, 600 millió forintot költi a felüljáróra, plusz ezen felül 14 millió forintot az acélszerkezet megerősítéséhez szükséges anyagra. Korábban Vajda Pál főpolgármester-helyettes azt nyilatkozta, hogy a fővárosnak nem kerül többletpénzébe a beruházás módosítása.

Mint arról az InfoRádió beszámolt, novemberben felül kellett vizsgálni a felüljáró rekonstrukcióját, mert kiderült, hogy a híd szerkezetét statikailag alulméretezték, a gyenge szerkezetre pedig veszélyes lett volna ráengedni a forgalmat. A városházi vizsgálat szerint a tervező sem felelős a történtekért.

Fél évvel később készül el a híd

Az új tervek szerinti, megerősített acélszerkezettel épülő híd fél éves csúszással, május 1-jén készül el.

A kivitelező Hídépítő Rt. a kötbér fizetését ugyan megúszta, a módosítás miatti költségeket azonban le kellett nyelnie. Hegedűs Csaba, a társaság mélyépítési igazgatója az InfoRádiónak elmondta, hogy több mint 100 millió forintos többletköltségük származik a tervek módosításából.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17