Egyelőre nem lesz Egységes Budapesti Bérlet

2007.09.19. 18:48
Visszavonták az egységes, MÁV-ra és Volánbuszra is érvényes bérlet kizárólagos bevezetésére vonatkozó előterjesztést az egyik fővárosi bizottság ülésén. A képviselők tájékoztatót hallgattak meg a kormányzati negyed villamosközlekedéséről, az új villamosvonalak építéséről, valamint a Kossuth tér átépítéséről is.

Visszavonták a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési és környezetgazdálkodási bizottságának ülésén azt az előterjesztést, amelyet eredetileg Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes jegyzett. Az előterjesztés címe Javaslat új Egységes Budapesti Bérlet (EBB) bevezetésére.

Miért vonták vissza?

Az előterjesztésről szóló ügyrendi vitában a fideszes Wintermantel Zsolt tudni szerette volna, hogy miért vonták vissza az előterjesztést, amely egy szakértői anyagra hivatkozott. Szerinte a szakértői anyagot meg kellett volna vitatni. Wintermantel feltette a kérdést a jelenlévő koalíciós képviselőknek, hogy ők támogatják-e az Egységes Bérlet bevezetését. Gábor József (MSZP) és Lakos Imre (SZDSZ) elvben egyetértettek azzal, hogy szükség lenne erre, aztán az ügyrendi szavazásban mégis mindketten a napirend levételét támogatták.

A titokzatos cím mögötti tartalomról az Index megtudta, hogy ez burkoltan három százalékkal drágította volna az eddigi kombinált bérletek árát. Arról lett volna ugyanis szó, hogy az EBB felváltaná az eddigi kombinált bérletet, és egységesen mindenki csak a mostani egyesített, vagy másképpen BKSZ-bérletnek nevezett szelvényeket vásárolhatná meg. Az EBB ugyanis azt jelentené, hogy a bérlet immár teljesen kombinált lesz: a busz, a metró, a HÉV és a villamos mellett a MÁV-nak és a Volánbusznak a főváros közigazgatási határain belüli szakaszaira is érvényes lenne.

Nem egyeztettek a BKV-val

Az elképzelést a BKV-val nem egyeztették, mondta az Indexnek Regőczi Miklós, a társaság kommunikációs vezérigazgató-helyettese, ezért vették le most a napirendről, és ezért utasította el az ötletet a főpolgármesteri kabinet hétfői ülésén is. Regőczi szerint az elképzelés a Budapesti Közlekedési Szövetség berkein belül született meg, jelenleg is készül ugyanakkor a BKV átfogó tarifareformja és ennek keretein belül kezelik majd az EBB ügyét is.

A városüzemeltetési bizottságban szintén levették a napirendről azt a témát, amely a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. 2006-os beszámolójáról és 2007-es üzleti tervéről szólt volna. A cég képviselői azonban nem jelentek meg a bizottsági ülésen, amin leginkább a testület elnöke, Lakos Imre lepődött meg. Vita azért erről a kérdésről is zajlott, a fideszes Wintermantel Zsolt szerint furcsa, hogy a főváros 1,2 milliárd forintos osztalékot akar kifizettetni az FKF-fel, a korábban tervezett 600 millióval szemben. Cserében ezért egy 700 milliós hitel-előtörlesztésről lemondana az önkormányzat.

Wintermantel az egész procedúrát azért bírálta, mert az adatok szerint az FKF egymilliárdos profitra tett szert, ami véleménye szerint vagy abból származik, hogy túl magasak a szemétdíjak Budapesten, vagy a cég nem látja el megfelelően a tevékenységét, és visszafogja teljesítményét.

Milyen villamos megy majd a kormányzati negyedhez?

A bizottság előtt ismertették a Nyugati pályaudvar mellé tervezett kormányzati negyed közlekedésfejlesztési terveit is. Nagy Béla várostervező, illetve a Főpolgármesteri Hivatal munkatársai felvázolták a lehetőségeket a közösségi közlekedés javítására a Podmaniczky utca környékén.

Nagy beszélt például az ötös metró tervezett két megállójáról a Ferdinánd híd két végén, és a villamosvonalak meghosszabbításáról a Podmaniczky utcában. A vitában elhangzott, hogy a 47-49-es villamosokat meg lehetne hosszabbítani a Deák térről a Bajcsy-Zsilinszky úton át a Lehel tér felé, más verziók szerint egyből a Podmaniczky utcába is bekanyarodhatnának (talán a Bajcsy-Zsilinszky útról) a szerelvények, és itt haladhatnának kifelé a város központjából. Egy harmadik - a legkevésbé valószínű - verzió viszont a 2-es villamost elterelné, és a Kossuth térről az Alkotmány utcán vezetné a Podmaniczky utcába.

A VEKE szerint nem kell két metrómegálló ide

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivője, Vitézy Dávid az ülésen kifejtette, hogy ha az ötös metrót tényleg komolyan kell venni, akkor egy Szentendrét Csepellel összekötő vonal esetében a Ferdinánd híd két végén talán indokolatlan két különböző megállót építeni.

Vitézy szerint a legfontosabb a 47-es, 49-es és a 14-es villamosok összekötése a Lehel téren át, így Káposztásmegyerről Dél-Budára is el lehetne jutni a jövőben. A Podmaniczky utcába is lehet vinni villamost, ezt a verziót is érdemes megvizsgálni, hiszen itt a Dózsa György útig, majd onnan a Lehel utcáig vezető vonalat lehetne kiépíteni.

Nem reális a 2-es villamos elterelése

Vitézy az Indexnek elmondta, hogy a 2-es villamos elterelése a legvalószínűtlenebb verzió, a Kossuth térről aligha érdemes kivinni a villamost a kormányzati negyedig.

A Kossuth tér egyébként is szóba került a szerdai ülésen: Beleznay Éva megbízott fővárosi főépítész elmondta, hogy itt tavasszal kezdődhet a tér átalakítása, de ha lesz mélygarázs, az valószínűleg később épülhet majd. Beleznay sem számol egyébként a 2-es villamos elterelésével.

Szó esett a bizottsági vitában a Kossuth téren kialakítandó játszótérről is. Szalkai István szocialista képviselő megjegyezte, hogy azért kell ide kerítés, nehogy a gyerekek kiszaladjanak az útra. És azért kell 2 méter magas kerítés, nehogy a nagyobb gyerekek is kiszaladjanak.