Erzsébet
1 °C
4 °C

Egyelőre vár a Bogdáni úti buszvégállomás cseréjével a főváros

2008.08.28. 21:37
Tárgyalást kezd a Bogdáni úti buszvégállomás áthelyezéséről a főváros egy közeli nagyáruházzal - döntött csütörtöki ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A testület módosította két hónappal ezelőtti döntését, amikor elfogadta, hogy a magántulajdonú területen épült végállomásért, illetve a közelben lévő szennyvízátemelő telep területéért öt másik ingatlant ad cserébe - a módosítás szerint a júniusi határozat végrehajtásának határidejét 90-ről 150 napra hosszabbították.

Hosszú vita után járult hozzá júniusban a Fővárosi Közgyűlés, hogy a BKV Bogdáni úti végállomásának és a Fővárosi Csatornázási Művek szennyvízátemelő telepének területéért öt másik ingatlant adjanak cserébe. Mint kiderült, a főváros csak 1999-ben tudta meg, hogy magántulajdonban van az a terület, ahová a 6-os és a 86-os buszok Bogdáni úti végállomását építették 25 évvel ezelőtt, az emiatt indított pereket pedig elvesztette az önkormányzat. A helyzetet tovább bonyolította az az eljárási hiba, hogy az itt lévő kaszásdűlői lakótelep építésénél kártalanítás nélkül vették el azt a területet, ahová a szennyvízátemelő telep került.

Mindkét terület az Estivo Kft. tulajdonában van. A főváros ezért tárgyalásba kezdett a céggel, amely egyrészt a XI. kerületi Tétényi úti Üzletközpontot kérte cserébe a két óbudai területért, másrészt a szintén újbudai, Etele út 55. szám alatti ingatlanokat. Ez utóbbiakban most a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár, illetve a Budapesti Művelődési Központ van. A cég emellett díjat is kért azért, hogy a főváros cégei az elmúlt éveken használták területét. Ezért a IX. kerületi Ráday utca 10-12. számú ingatlanokat kérte cserébe.

A főváros által eredetileg készített értékbecslés szerint az elcserélendő ingatlanok és a követelések arányosak. A számítások szerint ugyanis 2 milliárd forintnál is többe kerülne a kisajátítás vagy a pénzbeli megváltás, ha pedig a buszpályaudvart elköltöztetnék, az 1 milliárd forintos költséget jelentene. Ezt az ellenzéki képviselők vitatták, de a csere a júniusi szavazásnál megkapta a szavazatok többségét.

Időközben azonban kiderült: a Bogdáni úthoz közeli Auchan áruház tárgyalna a fővárossal arról, hogy áthelyezzék a buszvégállomást a cég tulajdonában lévő területre. A közgyűlés ezért csütörtökön úgy döntött, hogy megvizsgálják ezt a lehetőséget. A testület egyben módosította két hónappal ezelőtti döntését, eszerint a júniusi határozat végrehajtásának határidejét 90-ről 150 napra hosszabbították.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?