'Gyurcsánynak börtönben kellene ülnie'

2006.06.29. 12:11
Személyeskedő, vádaskodó hangnemben zajlott a vita a Fővárosi Közgyűlésben. A MIÉP-Jobbik frakció vezetője, Zsinka László például feltételes módban ugyan, de arról beszélt, hogy Gyurcsány Ferencnek börtönben kéne ülnie.

A budapesti városfejlesztés programjáról, a Podmaniczky-terv módosításáról szóló vitában szabadultak el az indulatok a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén.

A napirenden szereplő téma stratégiai kérdéseket érintett, így a Duna mentén tervezett fejlesztéseket, a külső kerületek központjainak fejlesztését, illetve a vasút és a város kapcsolatának erősítését célozta. Az ellenzék szerint viszont arról van szó, hogy a főváros olyan projekteket vázol most fel, amelyek PPP-konstrukcióban, azaz vállalkozók bevonásával valósulnának meg, közpénz felhasználása nélkül.

Vélemény, nem tényközlés

Az ellenzék soraiból a legélesebben Zsinka László, a MIÉP-Jobbik frakcióvezetője fogalmazott. Szerinte a fővárost is elérte a "gyurcsányi handabandázás", vagyis a korábbi nagyívű fejlesztési ígéretek helyett most kevés (köz)pénzbe kerülő projekteket vesz elő a főváros. Ugyanakkor a heves vita közben úgy fogalmazott, hogy ha Magyarországon jogállam lenne, akkor a miniszterelnök börtönben ülne.

A jegyzőkönyv szerint ezt mondta Zsinka
Az Indexnek sikerült megszereznie a Fővárosi Közgyűlés délelőtti üléséről szóló jegyzőkönyvet, pontosabban annak Zsinka László hozzászólásait tartalmazó kivonatát. Az alábbiakban azt a részt idézzük a szocialistákkal folytatott, személyeskedéstől sem mentes vitából, amelyben a Podmaniczky-terv úgynevezett Magprogramjáról is szó esik. Zsinka tehát így fogalmazott: "Nem tudom milyen dehonesztáló megjegyzést tettem, amikor azt mondtam, hogy a gyurcsányi handabandázás itt is beköszöntött, a városvezetés oldalán. Azt hiszem, ebben semmi dehonesztáló nincsen. Ez egy nagyon enyhe, mérsékelt, igazi centrumpolitikusra jellemző kifejezés, aki csak így nevezi, mert ha jogállam lenne, akkor börtönben lenne, most kimondom ezt, hozzáteszem, hogy hallja, akkor ezek az emberek börtönben lennének, ha Magyarország demokratikus jogállam lenne. Ez a véleményem egyébként, ez véleménynyilvánítás, ezt szabad kimondani. Az előbb nagyon mérsékelten beszéltem, mert a Magprogramról akartam beszélni."

Ezután szót kért Gy. Németh Erzsébet, az MSZP frakcióvezetője, és kijelentette a miniszterelnök nevében visszautasítja Zsinka kijelentéseit, és szó szerinti jegyzőkönyvet is kért. Gy. Németh a jegyzőkönyv pontos szövegének elemzése után kilátásba helyezte, hogy jogi lépéseket is tesznek Zsinka ellen, ha a MIÉP-Jobbik frakcióvezető kijelentései azt szükségessé teszik.

Az ügy kapcsán Zsinka László az Indexnek elmondta: ő szakmai érveket sorolt, és eközben nyilvánított véleményt feltételes módban, vagyis egy feltételezett helyzetről, vagyis nem kijelentést tett, hanem csak véleményt nyilvánított.

Atkári beszólt

Atkári János, független főpolgármester-helyettes éles szavakkal bírálta az általa meglapozatlannak minősített módosítási elképzelések miatt a főváros vezetését. Hangsúlyozta: a költségvetési megalapozottságot nélkülöző programban feltűntetett fejlesztések jelentős része forráshiány miatt megvalósíthatatlan. Utalva arra, hogy a főváros idén "padlássöpréssel" utolsó tartalékait is feléli, rámutatott, hogy a hétéves fejlesztési tervben 170 milliárd forintnyi hiány érzékelhető.

Atkári János úgy vélte, hogy "a koncepciótlan, gyáva, hazug, rövidlátó költségvetés", ami könyvelői szemléletre épül, "az ellenzék vaksága és a tömegek közönye" miatt nem kapott még nagyobb kritikát.

Új hidat tervezgetnek Óbuda és Újpest között

Csütörtökön a közgyűlés döntött az aquincumi híd és a kapcsolódó úthálózat tervezett nyomvonaláról is. A döntés értelmében a budai oldalon lévő 10-es főút és a pesti oldalon futó M3-as autópálya között épülne meg az új út a híddal együtt.

Bakonyi Tibor szocialista főpolgármester-helyettes újságíróknak a döntés után elmondta: EU-pénzekl igénybevételéhez szükséges, hogy az új hídon kötöttpályás közlekedés is legyen. Éppen ezért megkeresték a MÁV-ot, hogy működjön együtt a fővárossal, és az északi összekötő vasúti híd átépítését együtt adja be az önkormányzattal EU-pályázatként.

Az aquincumi közúti híd így akár a meglévő vasúti híd pillérein épülhetne meg, míg a vasúti vonalat újabb, a meglévő szerkezettől 17 méterre délre létesítendő pillérekre raknák át. A közúti híd így tulajdonképpen csak megerősített és felújított pilléreken nyugodna, a vasúti beruházás pedig a meglévő szerkezet helyett egy 17 méterrel "délebbre" valósulna meg.

Bakonyi elmondta azt is, hogy az új harántirányú fejlesztés révén a pilisi völgy forgalmát vezetnék át a meglévő vasútvonallal párhuzamosan Pest felé. Ehhez a tervekben szerepel az észak-déli HÉV bekapcsolása a vasúti forgalomba, valamint egy gát megépítése Óbudán.

Úton az egységes parkolás felé

A tervek szerint egyébként a budai rakpart meghosszabbítása is abba az új útba torkollana bele, amely az aquincumi hídra vezet majd fel.

Elfogadta a közgyűlés a parkolási rendelet módosítását is. Így lehetővé válik, hogy egységes rendszerben, központi elszámolással, mobiltelefonon - sms-sel - intézhessék az autósok Budapesten bárhol a díjfizetést.

Elsőre nem döntöttek a részvényeladásokról

A Fővárosi Önkormányzatnak nagy szüksége lenne készpénzre, illetve pénzbevételre, hogy pályázhasson az EU-támogatásokért, amelyeknél kötelező némi önrészt felmutatnia. Ehhez a főpváros vezetése részvényeladásokból remélt pénzhez jutni. Több tőzsdei és tőzsdén kívüli részvénytársaságban lévő portfoliójából akart ezért eladni a városvezetés, azonban az erről szóló döntéshez nem volt meg a szükséges 34 szavazat, vagyis a minősített többség. Az első szavazáskor ugyanis csak 33-an támogatták az indítványt, később újra naprendre tűzik az indítványt.

Kupper András, a Fidesz frakcióvezetője szerint ez is bizonyítja, hogy a fővárosnak égetően szüksége lenne pénzbevételre, többek között az EU-s pályázatok önrészéhez. Kupper szerint - aki a XI. kerületben jobboldali polgármester-jelöltként indul ősszel - a pénzhiányt mutatja az is, hogy a főváros jogi képviselői egy csütörtöki perben időhúzásra játszanak.

Milliárdos kártérítés várható az Andor utcaiak követelései miatt?

A főváros ugyanis az Andor utcai lakókkal folyó perben most eljárásjogi problémákra hivatkozva jogegységi döntést kért a Legfelsőbb Bíróságtól, hogy valóban első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróságnak kellett-e döntenie a kártérítésekről, amelyeket az Andor utcai forgalomnövekedés miatt kértek az ottani lakók. A főváros szerint ugyanis már első fokon is a Fővárosi Bíróságnak kellett volna ítélkeznie. Mindez nyolc lakást érint a mostani perben, a Legfelsőbb Bíróság pedig így legalább négy hónappal halasztotta el a döntéshozatalt, pedig az első és a másodfokú bíróság már a lakók számára pozitív döntéseket, illetve részítéleteket hozott.

A főváros egyébként rendre veszít az Andor utcai perekben, de eddig csak két lakás, illetve családi ház után fizette ki a kártérítést. Kupper szerint ezzel Demszky Gábor a következő önkormányzatra hárítja a felelősséget, hiszen ha most, még időben rendeznék a kártérítéseket - összesen 700 lakóingatlanról van szó a fideszes politikus szerint -, akkor komoly kamatterhektől szabadulna meg az önkormányzat.

Kupper szerint a fővárosnak legalább 5-6 milliárd forint kártérítést kell majd fizetnie. Tudomása szerint 140-160 lakás tulajdonosa perli jelenleg az önkormányzatot, de az Index információi szerint ennél többen fontolgatják a per indításának lehetőségét az önkormányzat ellen.