Pusztuló budapesti kerékpárutak

Budapesten a tavalyi egy után idén összesen három kilométernyi új kerékpárút épül, 180 millióból. Eközben a főváros nem engedi meg a civileknek, hogy a pusztuló sávokat rendbe hozzák.
A városháza megtiltja, hogy civil csoport - a Budapesti Önkéntes Kerékpárút-helyreállitó Kommandó - gondozza az elhanyagolt fővárosi kerékpárutakat.

A Népszabadság adatai szerint idén három, tavaly egy kilométernyi új sáv készült. A teljes kerékpárút-hálózat 140 kilométer hosszú, mintegy fele a prágainak, hetede a bécsinek.

Egyszerűen tragikus

A bicikliút-hálózat állapota mindent egybevetve tragikus. Van, ahol az út életveszélyes szögben, lámpa nélkül találkozik az autóúttal, máshol méteres átmérőjű csatornafedelek hiányoznak, imitt-amott tíz centire is kiemelkedik a pályából a közműfedél, megint máshol építkezők vagy autósok települnek rá a sávra, kettévágva az utat.

Eközben az ember mást sem hall, mint hogy mindent be kell vetni azért, hogy Budapest belső területein a lehető legkisebb legyen a magángépjármű-forgalom, tegyünk meg mindent az alternatív eszközök, tehát nyilván a kerékpár elterjedéséért is. Az össze nem érő száznegyven-egynéhány kilométeres hálózaton, amely a fent vázolt tempóban bővül, ez azonban hiábavaló harcnak tűnik, a járdán, mint ismeretes, tilos kerékpározni, a közúton szabad, de életveszélyes.

Kevés is, drága is

A három kilométernyi út egyébként 180 millió forintért épül meg, ami szakértők szerint irreális. Több mint harmincezer forintba kerül így egy négyzetméter burkolat, holott a Népszabadság által megkérdezett vállalkozók szerint tízezerből bármilyen építőcég keretbe teszi az aszfaltot, tokkal-vonóval.

A főpolgármesteri hivatal nyilatkozni hivatott illetékesei közül senkit sem tudott elérni a Népszabadság.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58