Mégse lesz annyi repülő Csepel fölött

2007.10.06. 15:03
Nem a Csepel fölé terelt repülők miatt adta el XXI. kerületi házát Lotz Károly, a légi irányításért felelős HungaroControl (HC) elnöke, Csepel díszpolgára. A korábbi közlekedési miniszter arról is nyilatkozott az Indexnek, hogy jövőre felülvizsgálják a HC zajvédelmi programját, és elképzelhető a légi útvonalak sok panaszt kiváltó módosítása.

Sok panasz érkezett Csepelről a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. (HC) elnökéhez, Lotz Károlyhoz a májusi zajcsökkentési program bevezetése után. Mint arról az Indexen beszámoltunk, a légi irányítással foglalkozó állami szervezet, vagyis a HC és a ferihegyi repülőteret üzemeltető, magánkézben lévő Budapest Airport Zrt. (BA) új útvonalakat jelölt ki a fel- és leszálló repülőgépek számára.

A nyugatra induló gépek egy része így májustól nem a Belváros és Észak-Buda, hanem Dél-Pest, Csepel, Budafok érintésével hagyja el a főváros légterét.

Sok csepeli panaszkodik

A BA és a HC szerint május óta csökkent a repülési zaj a tágabb értelemben vett belvárosban, illetve Zuglóban és Angyalföldön, valamint a budai I., a II. és a XII. kerületekben. Viszont Csepelen így immár nemcsak a dél felé induló gépek szállnak át, hanem a XXI. kerület fölé repülnek a nyugatra indulók is.

Lotz az Indexnek elmondta, hogy sok panaszos levelet kapott, és civil szervezetek is megkeresték a XXI. kerületből. A HC elnökének áprilisban nevezték ki Lotzot, és egy hónapra rá életbe léptették életbe az általánosan zajcsökkentőnek szánt intézkedéseket, amelyek több helyen, így a XXI. és a XXII. kerületben viszont növelték a lármát.

Módosítják az útvonalakat?

Lotz Csepel díszpolgára, korábbi SZDSZ-es országgyűlési képviselője, és betöltötte egy ideig a közlekedési miniszteri posztot is. Díszpolgárként és őscsepeliként fontosnak érezte, magyarázta Lotz, hogy tegyen valamit az ügyben. Ezt erősítette szerinte az is, hogy a napokban járt a HC-nál a csepeli önkormányzat tárgyalódelegációja, ugyanis a kerület szeretné elérni, hogy vegyék figyelembe a lakossági panaszokat.

Mindennek kapcsán Lotz elmondta, hogy a HungaroControl a BA-val közösen folyamatosan felülvizsgálja a repülőgépek útvonalát, és a tapasztalatok alapján módosítanak is ezeken, ha szükség lesz rá. A következő módosítás 2008-ban lesz, és ekkor Lotz szeretné, ha a csepeliek is érzékelnének javulást.

Zuglóban alacsonyabban repülnek

Az exminiszter ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy Csepel fölött már jóval magasabban haladnak a gépek, nem úgy, mint korábban - és sokszor most is - Zuglóban, ahonnan részben elterelték a forgalmat.

Az alacsonyabb repülési magasság miatt a XIV. kerületben egyébként sokkal komolyabb zajszennyezést regisztráltak, mint a XXI.-ben. Zuglón egyébként nemcsak az eltereléssel próbáltak segíteni, hanem a gépek emelkedési szögének meredekebbé tételével is. Így előbb érik el az utazási magasságukat a repülők, és kisebb zajt keltenek, magyarázta a cég elnöke.

A csepeli önkormányzat vezetői szerdán, október 3-án tárgyaltak a HungaroControllal. Ötpontos megállapodást is aláírt a HC-vel Orosz Ferenc alpolgármester és Polinszky Tibor főépítész (ő korábban az Indexnek nyilatkozva tiltakozott az ellen, hogy Csepel megkérdezése nélkül terelték a XXI. kerület fölé a gépeket).

Zajmérés lesz

A Csepel és a HC közti mostani megállapodás szerint hamarosan zajméréseket végeznek majd a XXI. kerületben, és kérték a HungaroControlt arra, hogy vegye figyelembe a lakossági panaszokat. A kerület egy térképet is készített a leginkább érintett, repülési zajjal sújtott területekről, ezt át is adták a HC-nak.

Megállapodtak arról is, hogy a csepeli önkormányzat rendszeresen megkapja majd azokat a listákat, amelyek rögzítik, hogy a repülőgépek mikor, milyen mértékben térnek el az engedélyezett útvonaltól. (E mérések alapján lehet az egyes repülőgép-társaságok felé büntető szankciókkal fellépni.)

Elégedetlen ellenzék

Nem elégedett a csepeli önkormányzat repülőgépzaj-ügyben tett lépéseivel Németh Szilárd, a Fidesz XXI. kerületi frakcióvezetője.

Németh a legutóbbi képviselő-testületi ülésen azt javasolta, hogy a városrész kérje fel a saját országgyűlési képviselőit, hogy a parlamentben támogassák azt az indítványt, amely az éjszakai repülőgép-forgalom korlátozását veti fel Budapesten. A parlamenti indítványt a fideszes Fónagy János és Márton Attila jegyzi (Fónagy is volt egyébként közlekedési miniszter korábban).

Fónagyék áprilisban terjesztették elő javaslatukat, azóta azonban az országgyűlés még napirendre sem vette a kérdést.

A két csepeli egyéni képviselő nemmel szavazott

A parlament honlapja szerint Podolák György és Avarkeszi Dezső, Csepel egyéni választókerületben megválasztott MSZP-s parlamenti képviselői nemmel szavaztak a kérdésnek még a napirendre vételéről is a legutóbbi ügyrendi döntésnél.

Érdekes, hogy Némethnek a csepeli képviselő-testületben előterjesztett javaslatát szintén leszavazta az önkormányzat szocialista többsége. Pedig Németh idézett néhány kerületi panaszost is, akik a képviselő szavai szerint "szednék a sátorfájukat, s elköltöznének Csepelről, de a házuk, lakásuk értéke - a már közbeszéddé vált zajterhelés miatt - csökken".

Lotz eladta csepeli házát

Persze nem mindenkinek okoz problémát az ingatlanértékesítés. Lotz Károlyt, a HungaroControl igazgatósági elnökét nem lepte meg az Index kérdése, amikor arról faggattuk, hogy miért adta el csepeli családi házát idén nyáron.

Mint mondta, júliusban már egy igazgatósági ülésen szóba hozta, hogy valószínűleg meg fogják támadni e lépés miatt. Az exminiszter cáfolta, hogy áprilisi HC-elnöki kinevezése, illetve a májusi zajcsökkentő (Csepelen inkább zajnövelő) intézkedések miatt adott volna túl az ingatlanon.

A XI. kerületben is hallatszik a zaj

Egyszerűen a kétszintes házra már nem volt szükségük, mondta Lotz, hiszen a gyerekei már felnőttek, elköltöztek otthonról, így elég lett neki és feleségének egy kisebb lakás is. Az exminiszter elmondta, hogy egy évvel korábban döntöttek az eladásról, akkor, amikor még nem is merült fel, hogy ő a HC élére kerül majd.

A HC-elnök nyáron adta el az ingatlant, tehát nem a repülőgépek elterelése előtt, hanem akkor, amikor már ott voltak a gépek Csepel fölött. Azt is megtudtuk, hogy a XI. kerületbe költöztek, ahol szintén hallani lehet az elterelt repülőket, hiszen a nyugatra tartó járatok egy része májustól Csepel után Dél-Buda felé kanyarodva hagyja el Budapest légterét.