2010 után dugódíj lesz Budapesten

2008.12.15. 09:33
A főpolgármesteri kabinet hétfői ülésén meghatározta a menetrendet: 2009 májusra készítik el a dugódíj rendszerének megvalósíthatósági tanulmányát, 2010 után bevezethetik a dugódíjat. A korlátozás nemcsak a teherautókra, hanem a személyautókra is vonatkozik majd.

Nyáry Krisztián, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a kabinet tárgyalt a fővárosi komplex személyforgalmi behajtási díj, azaz a dugódíj bevezetésének előkészítéséről.

A 2010 után bevezethető rendszer célja a forgalmi torlódások csökkentése, a budapesti levegőminőség javítása, és közösségi és kerékpáros közlekedés előnyben részesítése.

A városvezetés döntött arról, hogy a környezetvédelmi szempontok érvényesülését is figyelembe vevő behajtási rendszer megvalósítási tanulmányát 2009. május 31-éig kell kidolgozni.

Az elmúlt időszakban a Városkutatás Kft. készített koncepciót a behatási díj bevezethetőségéről, a Parking Kft. pedig kidolgozta a teherforgalmi behajtási korlátozások stratégiáját, nemrégiben pedig elkészült Budapest új szmogriadó rendelete: a megvalósíthatósági tanulmány ezeken a dokumentumokon alapulhat.

Az elemzések, modellezések ismeretében lehet majd reálisan látni, milyen eredményekkel járhatnak a behajtási korlátozások egyes változatai Budapesten, tette hozzá a kommunikációs igazgató.