Feljelentést tett a Fidesz az útfelújítások miatt

Jogosulatlan gazdasági előnyszerzés gyanúja miatt feljelentést tett a Fidesz kedden a fővárosi útfelújítások kapcsán - hangzott el a Fidesz fővárosi frakciójának sajtótájékoztatóján.

Alapos a gyanú, hogy a fővárosi önkormányzat 2006-ban szándékosan rossz adatokkal pályázott a regionális fejlesztési tanácsnál útfelújítási támogatásra, mondta György István, a fővárosi közgyűlés fideszes képviselője.

Mint arról az Index korábban beszámolt, az egyik legnagyobb eltérést a XVIII. kerületi Kele utcánál észlelte az ügynökség. Ebben az esetben a főváros 1600 métert jelölt meg az 50 százalékos állami támogatás iránti kérelem benyújtásakor, ám az utólagos ellenőrzés szerint a szakasz valójában csak 730, egy másik mérés szerint pedig csak 470 méter.

Ebben az időszakban 129 útszakasz felújítására nyújtott be pályázatot a főváros, és 126 út kapcsán vett igénybe támogatást. A pályázott összeg 4,481 milliárd forint volt. 126-ból 55 útszakasz elszámolásánál problémát talált a Pro Regio ügynökség. Az ügynökség első anyagában több mint 580 millió forintot tett ki a visszakövetelt támogatás összege. Egy későbbi belső ellenőri vizsgálat 579.900.00 forint jogtalanul igénybevett támogatást állapított meg. Elhangzott, hogy több mint 600 millió forintot kellett visszafizetni az elnyert támogatásokból, mert a becsült adatokkal való pályázás több szempontból aggályos volt.

A főváros vezetése a visszafizetés előtt azzal próbált érvelni, hogy igaz ugyan, hogy több esetben hosszabb úthosszra kértek támogatást, mint amilyen az valójában volt, de legalább ennyi esetben fordítva is megtörtént ez. Azaz rövidebb útszakaszra kértek támogatást, mint amekkorát felújítottak, azaz a végeredmény szerint a pályázott útfelújítások 96 százalékban teljesültek.

György István szerint azonban azért nem áll meg ez az érv, mert a fejlesztési ügynökség már 2005-ben világossá tette a fővárosnak küldött levelében, hogy minden egyes utat külön, pontos mérettel kell elszámolni, nem lehet az összes felújítást egy kalap alatt elintézni.

Főváros: a forint az aszfaltban van

A főpolgármesteri hivatal közleménye úgy fogalmaz, hogy állami támogatás minden egyes forintja aszfalt formájában ott van a fővárosi utakon. A többlépcsős pályázati rendszer azonban megnehezítette az önkormányzatok dolgát: csak Pest megyében tíz önkormányzat esetében talált hasonló problémát a kormányzati ügynökség. A fővárosi vizsgálatok kiderítették: egyes útszakaszok esetében a felújítást előkészítő hivatali munkatársak követtek el adminisztrációs hibákat, amikor a felújítás során nem jelezték, hogy a ténylegesen felújított terület elmarad az előzetesen becsülttől vagy éppen meghaladja azt. Ezért a hivatalban fegyelmi eljárások is indultak, és a munkatársak egy része már nem is dolgozik az önkormányzatnál. A főváros a pályázati anyagnak meg nem felelő teljesítés miatt 553 millió forintot fizetett vissza. Ez a teljes 2006-os program költségvetésének mintegy három százaléka.