A ferencvárosi MSZP-frakció megvonta a bizalmat Gegesy Ferenc SZDSZ-es polgármestertől - mondta az InfoRádiónak Bánsági Tamás szocialista alpolgármester. Kijelentette: a lépésre azért került sor, mert a polgármester a Fidesszel lépett szövetségre, és fideszes alpolgármestert nevezett ki. A szocialista politikus hozzátette, hogy a koalíciót továbbra is élőnek tekintik, ám a helyzet rendeződéséig ellenzéki szerepkört vesznek fel.
Otthagyta pártját az alpolgármester
Kilépett a kerületi MSZP-frakcióból és a párt kerületi szervezetéből Paál Kálmán, a másik ferencvárosi szocialista alpolgármester. A politikus az InfoRádiónak elmondta, hogy nem értett egyet az összevont taggyűlés döntésével, miszerint az ellenzéki szerepkör miatt vissza kellene adnia hatásköreit a polgármesternek. Mint fogalmazott, nem tudja elképzelni, hogy munka nélkül vegyen fel alpolgármesteri fizetést. Ezért megállapodott Gegesy Ferenc polgármesterrel, hogy 2006-ig frakción kívüli alpolgármesterként végzi tovább a dolgát.
Gegesy Ferenc polgármester már korábban kijelentette, hogy a helyi MSZP-SZDSZ koalíciót felbomlottnak tekinti. A polgármester szerint Bánsági Tamás alpolgármesternek kellene lemondania, mert hatáskör nélküli alpolgármesterként veszi fel fizetését.
A Ferencvárosban tavaly év végén alakult ki a koalíciós válság az úgynevezett Gastorg-ügy miatt. A kerületnek többszáz millió forinttal adós cég ügyeit másképpen zárta volna le Gegesi Ferenc és másképpen Bánsági Tamás.
Költségvetés fideszes segítséggel
A vita odáig fajult, hogy a polgármester elvonta szocialista helyettesétől a hatásköreit. A költségvetés idei elfogadásakor újra ellentétbe került a két koalíciós partner, így a büdzsét az ellenzéki Fidesz szavazataival sikerült elfogadni. A voksokért cserébe a Fidesz kapott egy alpolgármesteri posztot, a szocialista alpolgármester elvont hatásköreivel. A Fidesz részéről azonban az InfoRádiónak úgy nyilatkoztak, hogy szó sincs Fidesz-SZDSZ koalícióról, csak a szakmailag elfogadható előterjesztéseket támogatják.- Budapest, IX. kerület Mester utca 85.
- Alapterület 94 m2 Szobák 4+1 db Vételár 82,49 M Ft
- Budapest, XIV. kerület Fischer István utca 119-121.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon