Ellenzékbe vonult Ferencvárosban az MSZP

A IX. kerületi MSZP megvonta a bizalmat Gegesi Ferenc polgármestertől és ellenzéki szerepkört vett fel a kerületi közgyűlésben, számolt be a hírről az InfoRádió. A döntés következményei miatt kilépett az MSZP-frakcióból az egyik szocialista alpolgármester. A polgármester szerint már korábban felbomlott az MSZP-SZDSZ koalíció a Ferencvárosban.

A ferencvárosi MSZP-frakció megvonta a bizalmat Gegesy Ferenc SZDSZ-es polgármestertől - mondta az InfoRádiónak Bánsági Tamás szocialista alpolgármester. Kijelentette: a lépésre azért került sor, mert a polgármester a Fidesszel lépett szövetségre, és fideszes alpolgármestert nevezett ki. A szocialista politikus hozzátette, hogy a koalíciót továbbra is élőnek tekintik, ám a helyzet rendeződéséig ellenzéki szerepkört vesznek fel.

Otthagyta pártját az alpolgármester

Kilépett a kerületi MSZP-frakcióból és a párt kerületi szervezetéből Paál Kálmán, a másik ferencvárosi szocialista alpolgármester. A politikus az InfoRádiónak elmondta, hogy nem értett egyet az összevont taggyűlés döntésével, miszerint az ellenzéki szerepkör miatt vissza kellene adnia hatásköreit a polgármesternek. Mint fogalmazott, nem tudja elképzelni, hogy munka nélkül vegyen fel alpolgármesteri fizetést. Ezért megállapodott Gegesy Ferenc polgármesterrel, hogy 2006-ig frakción kívüli alpolgármesterként végzi tovább a dolgát.

Gegesy Ferenc polgármester már korábban kijelentette, hogy a helyi MSZP-SZDSZ koalíciót felbomlottnak tekinti. A polgármester szerint Bánsági Tamás alpolgármesternek kellene lemondania, mert hatáskör nélküli alpolgármesterként veszi fel fizetését.

A Ferencvárosban tavaly év végén alakult ki a koalíciós válság az úgynevezett Gastorg-ügy miatt. A kerületnek többszáz millió forinttal adós cég ügyeit másképpen zárta volna le Gegesi Ferenc és másképpen Bánsági Tamás.

Költségvetés fideszes segítséggel

A vita odáig fajult, hogy a polgármester elvonta szocialista helyettesétől a hatásköreit. A költségvetés idei elfogadásakor újra ellentétbe került a két koalíciós partner, így a büdzsét az ellenzéki Fidesz szavazataival sikerült elfogadni. A voksokért cserébe a Fidesz kapott egy alpolgármesteri posztot, a szocialista alpolgármester elvont hatásköreivel. A Fidesz részéről azonban az InfoRádiónak úgy nyilatkoztak, hogy szó sincs Fidesz-SZDSZ koalícióról, csak a szakmailag elfogadható előterjesztéseket támogatják.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58