Nem lesz szeptemberre reptéri vasút

2006.08.04. 15:14
Nem pályakarbantartás, hanem teljes pályaátépítés után indul a reptéri vasút fapados verziója, emiatt azonban szeptemberben még nyoma sem lesz a beígért beruházásnak. A MÁV állítja, decemberben lesz reptéri megálló, és ha minden jól megy, 2008-ban meglesz a korábban megálmodott zártpályás gyorsvasút.

Nem sok minden látszik még a Ferihegyre tervezett vasútból. Az országgyűlési választási kampány elején - azaz 2005 végén - felvetett terv a folyamatos halasztgatások állapotában leledzik, pedig a legutóbbi miniszteri ígéret szerint alig egy hónap múlva, szeptemberben már vonattal is megközelíthető a Ferihegy 1-es légikikötő.

Az akkor nyilvánosságra hozott tervek szerint harmincmillió euróból - aminek a felét az unió állja - fölújítják a vasúti pályát Ferencváros állomás és Vecsés között, másfél kilométerrel arréb - a Ferihegy 1-es terminál mellé - helyezik a Szemeretelep megállót. Itt liftes felüljáró épül, átvezetve a 4-es út fölött, így csak kétszáz métert kell majd gyalogolniuk a légi utasoknak. Az igazi (a Keletiből induló, zárt pályás) gyorsvasút helyett kiötölt fapados verzió szerint a 2-es terminál utasait innen busszal vinnék tovább.

Ferihegyi vasút lesz (Klikk a képre!)
Ferihegyi vasút lesz (Klikk a képre!)

Aki gyakran megfordul a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, az láthatja, hogy semmilyen érdemi előkészítő munka nem kezdődött még meg a környéken, nyár elején készült felvételeinkből kitűnik, hogy leginkább a gyom és a szemét uralkodik az út mentén - a helyzet pedig azóta sem változott.

A Magyar Hírlap értesülése szerint legfeljebb decemberben készül el a beruházás, mert ismét átalakították a terveket, "a műszaki tartalom bővítése" miatt szenved késést a projekt. A lapnak adott kissé homályos MÁV-tájékoztatás egyfelől megismétli a korábban már ismertetett terveket, másfelől a lassú engedélyeztetési procedúrára hivatkozik. A lap úgy tudja, hogy a gyorsított közbeszerzési pályázatot szeptember elején írja ki a MÁV, és ha minden jól megy, szeptember végén szerződhetnek a nyertessel.

Áprilisi bemutató, villamos motorvonatok mennek majd a reptérre
Áprilisi bemutató, villamos motorvonatok mennek majd a reptérre

Megkeresésünkre Kavalecz Imre MÁV-szóvivő megerősítette, hogy a tervek szerint decemberre elkészülhet az egyes terminálnál a megállóhely. A "műszaki tartalom bővítése" a MÁV által rendelkezésünkre bocsátott információk szerint azt jelenti, hogy az uniós támogatásoknak köszönhetően "Kőbánya-Kispest és Vecsés között a pálya átépül, míg az eredeti tervben csak emelt szintű karbantartás szerepelt" - ez pedig a tenderdokumentáció átdolgozását igényelte.

Az "igazi", a zárt pályás reptéri gyorsvasútról szólva Kavalecz Imre elmondta, hogy a döntéselőkészítéssel már megvannak, és ha sikerül még ebben az évben döntést is hozni, akkor a tervek szerint onnantól számítva két éven belül - azaz 2008-ra - megvalósulhat a Keletiből Ferihegyig suhanó járat.