Nem fogadta el a Fővárosi Közterület-felügyelet múlt héten leváltott igazgatója a neki létrehozott igazgató-helyettesi tisztséget. Varsányi Péter szerint morálisan nem lenne helyes, ha annál a szervezetnél maradna, amelynek eddig első számú vezetője volt.
Varsányi Pétert múlt szerdán a kormánypárti képviselők szavazataival menesztette a fővárosi önkormányzat városrendészeti bizottsága. Danielisz Béla, a bizottság MSZP-s elnöke korábban azzal indokolta Varsányi felmentését, hogy a főfelügyelet előtt álló új kihívások, a jelentős létszámfejlesztés új szemléletet, vezetést, radikális megújulást igényel a szolgálattól. A városrendészeti bizottság kérésére a főpolgármester hivatalával értékeltette a szolgálat vezetőjének elmúlt ötéves munkáját. Danielisz szerint voltak pozitívumok is az értékelésben.
Nem javult a közterületek rendje
Az MSZP-s elnök az Index kérdésére annyit emelt ki a 10 plusz 50 oldalas dokumentumból, hogy a főpolgármester szerint az elmúlt öt évben nem javult a közterületek rendje. A büntetések aránytalanul sújtják az autótulajdonosokat, miközben a kutyasétáltatókra, az illegális területhasználókra nem csap le kellő szigorral a főfelügyelet.
A leváltott vezető azt mondta, hogy az elmúlt öt évben a törvények és a fővárosi önkormányzat előírásai alapján dolgozott. Varsányi Péter sajnálatosnak tartja, hogy a választások közeledtével politikai tényezővé vált a szolgálatvezetői poszt. Ez utóbbi állítását Danielisz nem kívánta kommentálni.
A szóvivőből politikus lesz
19 év után szintén távozik posztjáról a felügyelet szóvivője, Garamszegi Andrea, akit tavaly Budapestért díjjal tüntettek ki. Távozását azzal magyarázta, hogy "három igazgatót kiszolgált", szakmai meggyőződése alapján azonban a jelenlegi folyamatokban nem akar részt venni.
Garamszegi várhatóan politikai pályára lép "azzal a megfontolással, hogy keményen szót emelhessen" olyan szakmapolitikai kérdésekben, amelyekben eddig köztisztviselőként nem nyilvánulhatott meg. Arra a kérdésre, hogy melyik párt színeiben politizálna, megjegyezte: "az előzmények ismeretében ez nem lehet kérdés". Garamszegi Andrea az Indexnek azt mondta, ez az első alkalom, hogy a politika beavatkozott az intézmény működésébe, de "most nagyon keményen". A szóvivő szerint a politikának nincs helye az államigazgatásban.
Volt főrendőr lesz átmenetileg az igazgató
A megüresedett igazgatói posztra kiírt pályázat elbírálásáig Barna Sándor, a főpolgármester közbiztonsági főtanácsadója irányítja megbízott vezetőként a közterület-felügyeletet. Barna Sándor a rendszerváltás idején Budapest, korábban Csongrád megye rendőr-főkapitánya volt.
A pályázatot augusztus végén írja ki a városrendészeti bizottság. Harminc napja lesz a jelentkezőknek, hogy benyújtsák pályázataikat, majd újabb harminc napnak kell eltelnie a beérkezett munkák elbírálásáig. Öt éve Danielisz Béla emlékei szerint húsz-huszonöt pályázó közül választották ki Varsányit titkos szavazással.
- Budapest, VIII. kerület Baross utca
- Alapterület 48 m2 Szobák 2 db Vételár 42,5 M Ft
- Balatonberény, Balaton utca 2.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon