Az FKF-től elvett pénzből költekezik a főváros

Megkopasztja saját cégét a főváros: a csütörtökön elfogadott költségvetés szerint nagyobbrészt a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. 1,3 milliárd forintos osztalékából fizetik azokat a kiadásokat, amelyeket az utolsó pillanatban lobbiztak be a büdzsébe - tudta meg az Infó rádió. Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes szerint a pénzt a cég fejlesztési célokra félretett eredménytartalékából veszik el.

Egy majdnem 2 és fél milliárd forintba kerülő módosító indítvánnyal fogadta el csütörtökön a fővárosi közgyűlés az idei költségvetést. Ebbe a csomagba kerültek az MSZP és az SZDSZ képviselői által kiharcolt támogatások - a BRFK támogatásától kezdve az ingyentankönyvön keresztül a színháztámogatásig és a buszsávprogramig.

A legnagyobb tétel az FKF 1,3 milliárdja

A kiadások fedezetéül osztalék és hozambevételeket jelöl meg a rendelet, amelyeknek legnagyobb tétele a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. 1,3 milliárd forintos hozama. A cég a korábbi gyakorlat szerint sosem fizetett osztalékot vagy hozamot a fővárosi önkormányzatnak, hanem fejlesztésekbe forgatta vissza a nyereséget.

Ikvai-Szabó Imre gazdasági főpolgármester-helyettes az Infó rádiónak elmondta, hogy az 1,3 milliárd forint valójában hozamszerű eredmény, pontosabban fejlesztésekre elkülönített eredménytartalék, amely felduzzadt az elmúlt években. Ilyen fejlesztés például a hulladéklerakók bővítése, vagy a szelektív hulladékgyűjtés.

Hagyóval együtt nézték át a cégeket

A politikus elmondta, hogy az elmúlt hetekben Hagyó Miklóssal közösen áttekintették a közműcégeket, hogy milyen a működésük, és kiderült, hogy az FKF Rt. gazdálkodásában van mozgástér.

Arra a felvetésre, hogy az eredménytartalék abból a pénzből duzzadt fel, amelyet a fővárosiak a szemétdíjban fejlesztési díjhányadként fizettek be a fejlesztésekre, nem pedig más feladatokra, Ikvai-Szabó Imre közölte, hogy módosító indítvány finanszírozandó feladatai között egy egymilliárdos tétel érinti az FKF Rt feladatait, például a köztisztaságot, vagy a buszsáv-programot. Hozzátette, hogy az elvonás nem veszélyezteti a tervezett fejlesztéseket, és a szemétdíjat a jövőben sem emelik a szükségesnél nagyobb mértékben.

Kimerültek az önkormányzat hitelfelvételi lehetőségei

Az Infó rádiónak egy, a területen járatos szakember úgy magyarázta a lépést, hogy mivel a fővárosi önkormányzat hitelfelvételi lehetőségei kimerültek, ezért saját feladataira a közműcégtől vesz el pénzt, amelyet a közműcég egyebek között hitelből pótolhat.

Mivel azonban az FKF Rt. teljes eredménytartalékának, mintegy 3,8 milliárd forintnak csak az egyharmadát vonták el, így véleménye szerint nem kell hitelt felvenni, elég, ha egy évvel elcsúsztatják a beruházásokat, azalatt a szemétdíj fejlesztési hányadából visszajön az elvett összeg.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31