Egy fővárosi szakiskola megmenekült

A csütörtök délelőttöt a Fidesz nyerte a Fővárosi Közgyűlésben, ami nem szokatlan, hiszen már többször előfordult, hogy az ellenzék sikeresen lassította le vagy akadályozta meg a döntéshozatalt az Újvárosházán. Délután végül megszavazták az iskolabezárásokat, a budafoki borászati szakiskola megmenekült.

Többségi döntéssel határozott a Fővárosi Közgyűlés 19 fővárosi szakiskola bezárásáról. Az eredeti előterjesztés 20 bezárásról szólt, végül azonban a Soós középiskola, a borászati intézmény megmenekülését jóváhagyták a városatyák. A fideszes Kucsák László javaslatára ugyanis a főváros beleegyezett abba, hogy vagy a Corvinus Egyetemmel vagy a Pest Megyei Közgyűléssel tárgyaljanak az iskola fenntartói jogainak átadásáról. Kucsák azt is javasolta, hogy a tárgyalásokba vonják be a Soós tanári karát is, ezt is jóváhagyta a szocialista-szabad demokrata többség.

Az ülés előtt több száz diák tiltakozott, majd a tanácsterembe is 50-60 diák és több igazgató jött be, ők nagy tapssal fogadták például Pokorni Zoltán (Fidesz) hozzászólását, aki az iskolabezárások ellen szólalt fel. Pokorni akkor még nem is a szakképzési reformról beszélt, hiszen a fővárosnak előbb vissza kellett vonnia korábbi határozatát, amely a reform elhalasztásáról döntött egy korábbi ülésen.

Emlékezetes: Tarlós István fideszes frakcióvezető két szocialista támogatásával megszavaztatta a városatyákkal, hogy ne idén zárják be az iskolákat, ezután kezdett fejvesztve kapkodni a koalíció, és így sikerült visszahozni a témát a közgyűlésbe. Itt aztán 34-32 arányban a szocialista-szabad demokrata frakciók leszavazták most csütörtökön az MDF-et és a Fidesz-KDNP-t, így megkezdődhetett az érdemi vita a közgyűlésben, több óra után.

Ez a vita azonban szintén elhúzódott, különösen azért mert számtalan fideszes városatya mondta el véleményét a bezárásokról. Schneller Domonkos a XI. kerületi iskolákért állt ki, Ughy Attila a XXII. kerületi borászati képzés, a "Soós iskola" megmentéséért emelt szót, Rétvári Bence (KDNP) pedig azt kifogásolta, hogy a szakképzési törvénnyel ellentétesen nem a végzett tanulók elhelyezkedése, továbbtanulása figyelembe vételével, vagyis nem az ő pályakövetésükkel dönt a közgyűlés.

A Soós egyébként az átszervezésre váró húsz intézmény közül a legjobb eséllyel menekülhet meg: a főváros elé került ugyanis egy olyan pótelőterjesztés, hogy ezt az intézményt a Corvinus Egyetemnek adnák át. Ughy kifogásolta, hogy az előterjesztők nem foglalkoztak a Pest Megyei Közgyűlés határozatával, miszerint a megye is hajlandó lenne átvenni a budafoki borászati oktatóintézményt.

A tanárok nevében a korábban éhségsztrájkot is folytató Pécsi Ágnes, a Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskola magyar-történelem tanára szólalt fel. Szerinte nem valós adatok alapján döntenek az iskolákról, és például az ő iskolájukba sokkal több gyerek jár, mint ahogyan azt jelezték a képviselőknek az előterjesztők.

Végül délelőtt Tarlós István adta meg a kegyelemdöfést a koalíciónak: arra hivatkozva, hogy eddig senki nem mutatta meg neki a tavaly 20 millió forintért megrendelt tanulmányt, amely az iskolabezárásokat készíti elő, frakciószünetet kért. Tarlósék most arra várnak, hogy a Főpolgármesteri Hivatalból délutánra előkeríti valaki a dokumentumot.

Horváth Csaba oktatásért felelős főpolgármester-helyettes (MSZP) a délutáni ülésen Tarlós kérdésére előadta: a szóban forgó tanulmány az újonnan létrehozandó TISZK-ek (területi integrált szakképzési intézetek) alapításáról szól, ezért ez a tanulmány nem szükséges a mostani döntéshez, amely a meglévő intézmények átszervezésére vonatkozik.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31