Sokasodó budapesti gyaloghídtervek

2005.10.04. 00:56
Egyre több a gyalogoshídterv a fővárosban. Pénz ugyan még egyikre sincs, de mindenki más helyen verné le a pilléreket.

A Duna fölötti első gyaloghíd, egyben a főváros tizedik hídjának megépítésére hirdetett összefogást négy budapesti egyetem, a Magyar Tudományos Akadémia és a Bay Zoltán Tudomány és Technikatörténeti Alapítvány hétfőn a fővárosban. A programot az ELTE, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Semmelweis Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem hirdette meg az Akadémia és az alapítvány mellett, közölték a kezdeményezés elindítói sajtótájékoztatón.

"A két partot, s egyben a tudományt és a kultúrát összekötő gyaloghíd - a Petőfi és a Lágymányosi híd közötti részen - a tervek szerint 2010-re készülhetne el, szélessége 30, hosszúsága 300 méter lenne. Egyik partján lenne a tudomány, másik oldalon a kultúra" - mondta Klinghammer István, az ELTE rektora. Az erre vonatkozó pályázatot a közeljövőben írják ki a rektor szerint.

Molnár Károly, a BME rektora kezdeményezésére az Akadémia és a négy egyetem szándéknyilatkozatot juttat el tervükről még októberben a miniszterelnöknek és a négy parlamenti párt frakcióvezetőjének. Finta József építész, akadémikus szerint a híd otthont adhatna galériáknak, egyetemi kluboknak, kávéházaknak, étteremnek, s egyben tudományos, információs központ is lenne. Helyt kaphatna rajta még levéltár, könyvtár is. Emellett mozgójárdákkal gyors gyalogos utat is biztosítana a közlekedéshez.

Építőipari érdeklődés

A tervek között szerepel a Nobel-díjasok múzeuma is. Pakucs János, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke a pályázat mielőbbi kiírását szorgalmazta. Mint mondta, a gazdasági szféra részéről bizton vállalható a kezdeményezés támogatása.

Pakucs kijelentésével egybecseng az Index információja is, miszerint a lágymányosi és a dél-pesti térség összekapcsolása több építőipari vállalkozás figyelmét is felkeltette. Az egyik érdeklődő a gyaloghíd megépítésekor a Demján Sándor nevével fémjelzett cégcsoport, amely a dél-pesti térségben, a Duna-parton már több ingatlanfejlesztést is végrehajtott.

Az Index megkereste a gyaloghíd tervével kapcsolatban Bojár Iván András művészettörténészt, az Octogon építészetkritikai folyóirat főszerkesztőjét, annak a szakmai műhelynek a vezetőjét, amelyik Budapest pályázatát készíti elő az Európa kulturális fővárosi címre.

Bojár hosszú évek óta javasolja, hogy gyaloghíd létesüljön Budapesten, de ő a Lánchíd és az Erzsébet híd közötti területen, a Várkert bazár és a Vigadó tér között képzelne el egy ilyen létesítményt. Esetleg a Szabadság-híd és a Petőfi-híd között is megvalósíthatónak tartaná a biciklisek és a gyalogosok számára egyaránt használható hidat - amely ott szerinte létező kapcsolatot erősítene meg az egymással szemben lévő egyetemi épületek, illetve a pesti és a lágymányosi síkság között -, amely az ő eredeti elképzelései szerint is fedett lenne. Ezek az elképzelések szerepelnek Budapest pályázati anyagában is, amelyet az Európa kulturális fővárosa címért folyó versenyben nyújtottak be.

Bojár szerint inkább a város középső területein lenne indokolt egy gyalogoshíd építése, hiszen Dél-Buda és Dél-Pest egymással szemben lévő városrészei között nincs funkcionális kapcsolat, amelyet egy gyalogoshíd megerősíthetne. Megjegyezte azt is, hogy az Octogon című lapban éppen most ismertették ezzel kapcsolatos terveiket, s bemutatták például Finta József korábbi vázlatait is. Finta egyébként a kilencvenes évek elején pályázott a világkiállításhoz kapcsolódó gyalogoshíd megtervezésére.

Bojár megjegyezte: minthogy egyelőre egyik híd megépítésére sem teremtették elő a szükséges pénzt, inkább össze kéne fogniuk azoknak, akik ilyen elképzeléseket valósítanának meg, nem egymással versengő terveket kéne kidolgozniuk.