Béla
8 °C
15 °C

A penthouse-ban kutattak a 700 milliós csalással gyanúsított SZDSZ-esnél

2008.11.26. 15:28
A kerületi kábeltévé tette gazdaggá az erzsébetvárosi SZDSZ-vezetőt, keddi letartóztatását azonban a kerületi ingatlaneladások miatt rendelte el a Központi Nyomozó Főügyészség. A gyanú szerint Gál György irányította a háttérből a zsidó negyed házainak erősen nyomott árú eladását. Ezzel 700 milliót is nyerhettek üzlettársával, aki már három hete előzetesben van. A strómanok és offshore cégek hálózatának politikai szálai több párthoz elérhetnek.

A VII. kerület legnagyobb alapterületű új építésű lakásásainak egyikébe költözött be tavaly a városrész gazdasági bizottságát vezető szabad demokrata politikus. A Garay téri 500 négyzetméteres penthouse-hoz (tetőtéri lakás) tartozó mélygarázsában pedig a Jaguar legújabb modellje, egy méregzöld XF limuzin parkolt. Gál Györgyöt a Központi Nyomozó Főügyészség kedden különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt vette őrizetbe, miután lakásán házkutatást is tartottak.

Az ötgyerekes frakcióvezető egy évtized alatt csinált jelentős anyagi karriert az Erzsébetvárosban. Az 1200-as ladás korszak számára akkor ért véget, amikor jó üzletet hozott össze a VII. kerületi kábeltelevíziós társaság eladásával. A kiépített dróthálózattal és saját központtal rendelkező vállalkozást az UPC olvasztotta magába. Az akkoriban erős expanzióba kezdett szolgáltató cég 150 milliós vételárat fizetett a kerületi konkurenciáért.

Gál az eladás után feladta függetlenségét, és 1998-ban az SZDSZ színeiben listán bekerült a VII. kerületi önkormányzat képviselőtestületébe. A friss képviselő azonnal a testület gazdasági bizottsági irányítója lett. A befolyásos pozíciót sikeresen megőrizte három cikluson át. A képviselőség elnyerését a helyi SZDSZ is gyors előmenetellel hálálta meg, 1999 őszén a párt erzsébetvárosi frakcióvezetőjévé választották. A mostani ciklusban a gazdasági bizottság mellett a szociális és a mentelmi bizottságban is tagságot vállalt.

A médiában az erzsébetvárosi ingatlanügyekben vált ismertté Gál neve. Először az Óvás! Egyesület által kirobbantott Holló utcai házmentő akció idején, 2004-ben merült fel a neve, amikor a kerületi újságban kilátásba helyezte, hogy károkozás miatt ötmilliárdos pert indít a bontásra szánt házakat műemlékvédelem alá helyező Kulturális Örökségvédelmi Hivatal ellen. A cikkben a helyi lakosok érdekének állította be a terveket. Azzal érvelt, hogy a műemlékvédők csak egy papírt küldenek, de pénzt a renováláshoz már nem. Az önkormányzat szándéka viszont az, hogy a lakók "modern, egészséges, komfortos lakásokba" költözhettek volna, ha az általuk lakott épületek bontása elkezdődhetne.

A zsidó negyed elpasszolt és bontásra ítélt házai körüli bizniszek miatt már több éve megindult a nyomozás. Érdemi lépés viszont csak a hónap elején történt, amikor az ügyészség előzetesbe helyezte a 90 százalékos önkormányzati tulajdonban lévő Erzsébetvárosi Lakásépítő Kft. ügyvezetőjét, a jogász Nagy Györgyöt. A 2006-os feljelentés szerint a kerületben 2002 óta folyik az önkormányzati ingatlanvagyon kijátszása befektetői csoportoknak. Nagy György számos ingatlanügyletben közreműködött, különböző cégeken keresztül részese volt többek között a Király utcai bérházeladásoknak és a Garay téri üzletközpont beruházásának is.

A főügyészség szerdai közleményében azt írta: a nyomozás eddigi adatai szerint a gazdasági bizottság gyanúsítottként kihallgatott elnöke és a vele együttműködő vállalkozó a VII. kerületi önkormányzatnak 700 millió forint kárt okozott, és további mintegy 1,6 milliárd forint kár okozását kísérelték meg. A gyanú szerint a főváros VII. kerületi önkormányzata gazdasági bizottságának elnöke 2002-től kapcsolatban állt azzal a vállalkozóval, aki az önkormányzat tulajdonában álló több lakóházat forgalmi érték alatt akart megvásárolni, majd a vásárlást követően - offshore társaságok közbeiktatásával - rövid időn belül, jelentős haszonnal a már egyébként is érdeklődő külföldi befektetőknek értékesíteni - olvasható a közleményben. Az ügyészek hozzáteszik: a vállalkozó elképzelésében a bizottság elnöke is jó üzleti lehetőséget látott, ezért azt támogatta.

Az MTI-ben kiadott közlemény szerint az ingatlanok vételárára vonatkozó előzetes egyeztetésük alapján megállapodtak abban, hogy a vállalkozó projektcégeket alapít, amelyek a valós forgalmi érték alatti vételáron fogják megvásárolni a kiszemelt ingatlanokat. A vállalkozó az egyes cégekbe a bizalmas ismerőseit strómanként helyezte el. Mint írják, a vételárról történt egyeztetés során a gazdasági bizottság elnöke közölte a vállalkozóval, hogy mennyit kell neki fizetnie azért, hogy az adott házat az általa alapított projektcégnek adja el az önkormányzat.

Ezután a gazdasági bizottság elnöke felvette a kapcsolatot az ügyletbe bevont értékbecslő cég vezetőjével, akivel megbeszélte, hogy mely ingatlant és milyen forgalmi értékre kell felértékelnie. A valótlan tartalmú értékbecslés felhasználásával a gazdasági bizottság elnöke az ingatlan valós forgalmi értékét tekintve a gazdasági bizottság tagjait és a képviselő-testületet tévedésbe ejtette - ismerteti a főügyészség.

A megalapozott gyanú szerint ezzel a módszerrel nyolc önkormányzati lakóházat értékesítettek 2003-ban és 2004-ben - írják. A közlemény szerint a gazdasági bizottság gyanúsítottként kihallgatott elnöke összesen 195 millió forintot kért és kapott a vállalkozótól a támogató segítségéért. Hozzáteszik: a gazdasági bizottság elnöke a főügyészség határozatai és a gyanúsításközlés ellen panaszt jelentett be, tagadva a bűncselekmények elkövetését.

Az SZDSZ-es frakcióvezető letartóztatása előtt egyébként egy helyi prominens is váratlan őszinteséggel beszélt a Király utcai ügyletekben való részvételéről. Garabics Károly, a Fidesz VII. kerületi ügyvezető alelnöke a kerületi tévében vallotta meg, hogy közvetítőként szerepelt az egyik eladási manőverben. Az Index már tavaly nyáron tudósított arról, hogy a most előzetesben helyezett Nagy György Garabics Károlyt üzlettársként mutatta be a megvásárlásra kinézett Király utca 15. lakóinak. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatalban tartott tervtanácsi ülésen a Király utca 25., 27., 29. bontásáról vagy megtartásáról szóló vitában pedig egy olyan cég tűnt fel, (Promoplan Kft.) beruházóként, amelynek tulajdonosa Kékessy George Sándor, a Fidesz-kormány párizsi nagykövetének Kékessy Dezsőnek a fia.

Hunvald megdöbbent

Gál előzetesbe helyezése megdöbbentette Hunvald Györgyöt. A kerület polgármestere szerdán közleményben kommentálta a százmilliós visszaélésekről szóló gyanúsítást: az önkormányzat és a képviselő-testület kifejezett érdeke, hogy ez a vizsgálat a lehető legrövidebb időn belül minden részletet feltárva lezáruljon. "Reméljük, Gál urat ez a folyamat tisztázza a gyanú alól. Egy ilyen ügy minden szorgalmasan és keményen dolgozó választott képviselő munkáját beárnyékolhatja." - szögezte le a polgármester azt is hozzátéve, hogy a vizsgálat lezárultáig az Önkormányzat további nyilatkozat megtételét nem tartja szükségesnek.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!