Felújítják a Róbert Károly körúti felüljárót

MTI
2004.06.29. 18:55
Jelentős forgalmi torlódásokra számíthatnak Budapesten a Váci úton Újpest és a városközpont között közlekedő autósok, mivel szerdán megkezdődik a Róbert Károly körúti felüljáró felújítása - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

A teljes felújítás a tervek szerint október 30-ig fejeződik be, a forgalom azonban már augusztus 31-étől haladhat a felüljárón, szeptember 30-án pedig a teljes felszíni csomópontban. Szerda este kétszer egy sávra szűkítik a forgalmi sávokat a felüljáró főpályáján. A kivitelezők két forgalmi sávot mindig biztosítani fognak az autósok számára június 30. és augusztus 31. között.

Július 1-étől a híd közvetlen környezetében, a Váci úti szervizutakon az állványzatok kiépítése miatt szűkíteni kell a forgalmi sávokat. Augusztusban és szeptemberben az alsó forgalmi sávokat is érintő korlátozásokat vezetnek be, ezekről folyamatosan tájékoztatják majd az autósokat.

Fontos változás, hogy a hídfelújítás idején az alsó, jelenleg parkolóként üzemelő területek munkaterületté válnak, és megszűnnek a visszafordulást biztosító híd alatti sávok is.