Kivették Atkári kezéből a forrásmegosztást

2004.11.15. 17:40
Az InfoRádió úgy értesült, hogy a jövőben nem Atkári János gazdasági főpolgármester-helyettes felügyeli az idei fővárosi forrásmegosztással összefüggő esetleges módosításokat. A főpolgármester az MSZP-frakció kérésére döntött erről a mai kabinetülésen. Korábban több kerület a bírósághoz, illetve az Alkotmánybírósághoz fordult, mert kifogásolta, hogy a főváros az év végén többmilliárd forinttal akarja átrendezni költségvetésüket a forrásmegosztás ürügyén. A tárgyalásokat Tiba Zsolt főjegyző folytatja, aki az InfoRádiónak elmondta: a jövő héten ül le egyeztetni a 23 polgármesterrel.

Atkári János az InfoRádiónak elmondta, hogy a forrásmegosztás az országos adatszolgáltatáson alapul. Mivel nyáron kiderült, hogy több adat hibásan szerepel, így a jogszabályok szerint korrigálni kell, azaz több kerület forrásaiból vissza kell venni. Hozzátette: ha a budapesti szocialisták azt akarják elérni, hogy ne vezessék át a változásokat, az a fővárosnak 2 milliárd forintjába kerülne.

Az Alkotmánybíróság korábban megállapította, hogy alkotmánysértő az a gyakorlat, ahogy a főváros elosztja a központi forrásokat és a fővárosi kivetésű adókat a budapesti önkormányzatok között. Az Alkotmánybíróság törvényalkotásra kötelezte ez ügyben a parlamentet. Tavaly decemberben azonban az Országgyűlés a korábbi gyakorlatot törvényi szintre emelte.