Pénteken ismét kinyit a fővárosi műjégpálya

MTI

Pénteken délutántól a hideg idő végéig ismét kinyit a városligeti műjégpálya. Bartha László, az intézmény megbízott igazgatója elmondta, hogy hűtés nélkül üzemelnek majd mindaddig, míg nem olvad a jég. Közölte, hogy a rendkívüli nyitva tartás alatt a hétköznaponkénti 350 forintos belépődíj lesz érvényes hétvégenként is, a szezonban szokásos 700 forint helyett.

Az igazgató tudatta, hogy a múlt évhez hasonlóan idén sem lehet majd májustól csónakázni a betonteknőben. Tavaly a hűtési csőrendszer javítása, idén az augusztusban kezdődő rekonstrukciós munkálatok miatt. Az 5 milliárd forintos felújítás teljes költségére ugyan nincs pénz, de a jeget készítő technológiai épülethez 900 millió forintot adott a fővárosi önkormányzat.

Bartha László a hétfői szezonzárás kapcsán közölte, a magas energiaköltség miatt nem tartanak tovább nyitva. A hűtéshez szükséges áramért ugyanis akkor is a félhavi villanyszámlájuknak megfelelő (6 millió forint) lekötési díjat kellene fizetniük, ha csupán egy-két napig tartanának nyitva a beköszöntő jó idő miatt. A nyitvatartás meghosszabbítását Katona Kálmán, a fővárosi MDF-frakció nevében kezdeményezte Demszky Gábornál.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58