Egységes parkolási szabályokat akar az MDF

MTI
Országos szintű tanulmány elkészítését, majd ezt követően a parkolási rendszerek működtetésének egységesítését elősegítő jogszabály megalkotását javasolja a kormánynak Pettkó András MDF-es képviselő. A politikus budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a témában csütörtökön nyújtott be határozati javaslatot az Országgyűlésnek.

Az ellenzéki politikus kifejtette, a parkolás országos szintű probléma, és a fővárosban sem jelentenek megoldást a koncepció nélküli módosítások. Mint mondta, a parkolóhelyeket üzemeltető cégek évi több milliárd forintos bevételéből az önkormányzatok csak morzsákat kapnak, és követhetetlen a bevétel útja, ezért felül kellene vizsgálni a pénzügyi kérdések körét, különös tekintettel a befolyó bevételek visszaforgatására a parkolási infrastruktúrába. Érthetetlennek nevezte, miért nem az önkormányzatok üzemeltetik a nyereséges parkolási rendszereket.

Kérdésére válaszolva elmondta, az országos tanulmányban azt kellene felmérni, hány településen van fizető parkolási rendszer, valamint hogy kik, milyen szabályok szerint és milyen tarifákkal üzemeltetik azokat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25