Az SZDSZ nem támogatja Molnár Gyulát Demszky helyett

MTI
Az SZDSZ nem kívánja közös főpolgármester-jelöltként indítani Molnár Gyulát, tudomásul véve a szocialista politikus csütörtöki kijelentését, amely szerint pártja a 2006-os főpolgármester választáson nem támogatja közös jelöltként Demszky Gábort - közölte Kuncze Gábor pénteken.

Az SZDSZ elnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta: pártja a főpolgármester-jelölés kérdését nem az MSZP véleményétől teszi függővé; a magyar liberális párt többször világossá tette: Demszky Gábor maximálisan élvezi az SZDSZ bizalmát; ha 2006-ban újra indulni kíván, az SZDSZ támogatni fogja. A főpolgármester-jelölés kérdése egyébként 2005 elején nem aktuális - fűzte hozzá a politikus.

Kuncze Gábor úgy fogalmazott: "azt viszont szomorúnak tartjuk, hogy Molnár Gyula szerint pártjának már nincs lehetősége arra, hogy Demszkyvel és az SZDSZ-szel az elkövetkezendő egy-másfél évben együtt mutassanak fel eredményeket".

Horn Gyula szerint "elég volt Demszky Gábor hitegetéseiből". A volt miniszterelnök, szocialista politikus a Klubrádió Kontra című műsorában reagált az MSZP budapesti elnökének előző napi kijelentésére, miszerint pártja a 2006-os főpolgármester-választáson nem támogatja közös jelöltként Demszky Gábort.

A volt kormányfő szerint igaza volt Molnár Gyulának, aki egy budapesti rendezvényen úgy vélte: az SZDSZ-szel és Demszky Gáborral már nincs lehetőség arra, hogy az elkövetkezendő egy évben együtt mutassanak fel eredményeket. "A főpolgármesternek és az önkormányzatnak végre teljesítenie kellene, hogy normális életet lehessen élni a fővárosban" - mondta.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58