Iskolaösszevonásokról döntött a főváros

MTI
2005.04.27. 22:43
Négy középiskola összevonásáról, illetve megszüntetéséről döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

A Bay Zoltán, az Ihász Dániel, a Móricz Zsigmond és a Podmaniczki Frigyes Szakközépiskola jogutóddal szűnik meg, a diákok kimenő rendszerben két év múlva távoznak az intézményekből.

Az ellenzék által kezdeményezett név szerinti szavazásoknál csak a kormánypártiak voksoltak a megszüntetések mellett.

Schiffer János, az oktatásért felelős főpolgármester-helyettes statisztikai adatokat idézve szükségszerűnek tartotta az oktatási, a szakképzési rendszer átalakítását, a megváltozott körülményekhez igazítását. Emlékeztetett rá, hogy az önkormányzat hét évvel korábbi iskolaracionalizálási programja óta 97 iskolával lett több Budapesten, miközben 16 ezerrel csökkent a tanulók létszáma.

Hangsúlyozta: politikai felelőssége van az önkormányzatnak, hogy hatékonyabb, takarékosabb, a piaci igényekhez igazodó szakképzési, oktatási rendszert hozzon létre.

A főpolgármester-helyettes közölte, hogy a jelenlegi tanulók számára az összevonások nem okoznak hátrányt, befejezhetik megszokott környezetükben tanulmányaikat. Ezt követően 800 millió forintos megtakarítás keletkezik, amit visszaforgatnak az oktatási rendszerbe.

Az ellenzéki képviselők és a hozzászóló diákok, tanárok, szülők egyaránt elfogadhatatlannak tartották a javasoltakat, ami szerintük csak a pénzügyi megtakarítás oldaláról közelíti a kérdést.