Harminc napon belül meg kell oldani a józsefvárosi jegyzőkérdést

MTI

Harminc napot biztosított a fővárosi közigazgatási hivatal annak a jogsértő helyzetnek a megszüntetésére, hogy jelenleg két jegyzője is van a VIII. kerületnek. A kerületnek azért van két jegyzője, mivel az előző hivatalvezetőt, Xantus Juditot a bíróság jogerős ítéletben helyezte vissza állásába. A bíróság ítélete szerint két éve törvénytelenül menesztette a kormánypárti többség, az egyébként MSZP-tag jegyzőt. Takács Gábor szabaddemokrata alpolgármester korábban elmondta, hogy szerintük a bírósági ítéletet végrehajtották azáltal, hogy a régi jegyző visszakerült posztjára.

A testület felhatalmazásával az alpolgármester a szocialista frakcióvezetővel egyeztetett a két jegyzővel arról, hogy melyikük mond le tisztségéről. A kerületi fideszesek korábbi nyilatkozatukban jogsértőnek tartották azt, hogy a kormánypárti többség csak a munkavégzés alól mentette fel az utóbbi két évben jegyzőként tevékenykedő Rónayné Vojnovics Ibolyát. Ismereteik szerint Xantus Juditnak távozásáért 30 millió forintot, utódjának pedig 20 millió forintot kellene kifizetni a kerületnek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58