Molnár Gyula keretmegállapodást akar a kormány és a főváros között

MTI
2005.09.15. 17:12

Egy, a kormány és a főváros közötti keretmegállapodás aláírását szorgalmazta kedden a Budapest-kormánymegbízott az MTI-nek adott nyilatkozatában. Egy olyan főváros-kormány keretmegállapodásra lenne szükség, amely a többi közt rögzítené a futó ügyek lezárásának a módját - mondta Molnár Gyula, aki egyúttal az MSZP budapesti elnöke. Hozzátette: ez tehát nem egy ígérethalmaz lenne.

Az "alapszabályokat" tartalmazó keretmegállapodás lehetséges ügyei között említette az 5-ös metrót, valamint azt, hogy a mindenkori kormány vállaljon kötelezettséget a fővárosi tömegközlekedés fenntartásában, vagy a helyi adókat érintő ügyekben - mondta a politikus.

Közölte: a megállapodást még az "ősz végére" tető alá akarja hozni. A kormánymegbízott szólt arról is, hogy ezzel a megállapodással párhuzamosan a főváros meghatározó politikai erőinek is meg kellene állapodnia egy "budapesti minimumban". Erre azért lenne szükség, hogy ne az éppen hatalmon lévő fővárosi vezetéstől vagy a kormánytól függjön a város működőképessége.