Útfelújítás és káosz a fővárosban?

MTI
2006.02.09. 15:45

Budapesten idén október végéig 200 kilométer utat újítanak fel szakaszosan - jelentette be Demszky Gábor. Idén a tömegközlekedésre, a közlekedés fejlesztésére az állammal közösen mintegy 200 milliárd forintot fordítanak. Hozzátette: a tavalyi 80 kilométernyi út után idén október végéig szakaszosan, 200 kilométer utat újítanak fel, több mint 21 milliárd forintért.

Idén megkezdődnek a 4-es metró alagútfúrási munkái, június 10-től augusztus 20-ig folytatódik a 2-es metró felújítása, a Deák tér - Déli pályaudvar közötti szakaszon, új kerékpárutak és buszsávok épülnek, s április elején megérkeznek az új nagykörúti villamosok első szerelvényei, amelyekből év végéig 20 közlekedik majd a folyamatosan átépülő körúton. A várható kellemetlenségekért Demszky Gábor előre is elnézést kért.

"Közlekedési káoszra" számít a Fidesz fővárosi frakciójának vezetője az idei útfelújítási munkálatokkal kapcsolatban. Kupper András elmondta, hogy a tavalyi útfelújítás szervezése "borzalmas kaotikus" volt. "Minden budapesti megszenvedte az útfelújításokat" - vélekedett a politikus, aki szerint a legnagyobb probléma az volt, hogy a rekonstrukció nem volt összhangban a közművek felújításával. "Idén bele fognak őrülni a budapestiek a közlekedési káoszba, hiszen két és félszer annyi utat fognak lezárni" - tette hozzá.